kapubanner for mobile

Vita a német postai ágazat minimálbérének bevezetése körül

A berlini nagykoalíciós kormányt alkotó kereszténypártok és szociáldemokraták a minap állapodtak meg abban, hogy legkésőbb jövő januártól általános érvényű minimálbért vezetnek be a postai szolgáltatások területén. Fő feltételül azt szabták, hogy a munkaadók és munkavállalók ezt közösen kérvényezzék a szövetségi munkaügyi tárcától. A német postai ágazatban várhatóan 9-10 euró a minimália órabért vezetnek majd be.

A postai szolgáltatások monopóliuma 2008 elején jár le. A részben liberalizált német postai piacon vezető szerepet betöltő Deutsche Post hangosan üdvözölte a berlini alkut, amelynek során a CDU/CSU a minimálbérre bólintott rá, míg cserében az SPD nem lobbizik a levélmonopólium meghosszabbítása érdekében. A Deutsche Post főleg azért sietteti a minimálbér bevezetését, mert ezzel kívánja kivédeni a hazai - és a jövő évtől - más (kelet-)európai vetélytársak feltehetően bérdömpingre alapuló támadásait.

A munkaerő-igényes postai szolgáltatások árai ugyanis csak úgy csökkenthetők, ha az érintett vállalatok a foglalkoztatottak bérén spórolnak. Minimálbér esetében viszont nincs ilyen mozgástér, ennek hiányát egyébként a liberális piacgazdaság hívei közül sokan a szabad verseny megengedhetetlen korlátozásának tartják.

Míg a Deutsche Postnál jelenleg 10,40 euró környékén mozog a levélkihordók órabére, a Ver.di szakszervezet számításai szerint az ágazati minimálbér 2008-tól 9-10 euró között lenne. Ez a sáv elsősorban a nagyvállalat németországi konkurenseire (a TNT Post-ra és a Pin Group-ra) lenne komoly hatással. A két vetélytárs összesen mintegy 40 ezer embert foglalkoztat, s a keleti tartományokban 5, 90, a nyugatiakban 7 eurós órabéreket fizetnek alkalmazottaiknak, akiknek a minimálbér feltétlenül jövedelemnövekedéssel jár.

Érdekes viszont, hogy a postai szolgáltatók a nagykoalíciós kompromisszumot követően megalakult munkaadói szövetségének közel húsz tagja között sem a holland TNT logisztikai konszernhez tartozó TNT Post, sem pedig a nagy német lapkiadók Pin Group nincs jelen. A Deutsche Post által dominált munkaadói szervezet viszont nagyon gyorsan meg akar állapodni a szakszervezetekkel, amelyeknek a 9-10 eurós minimálbér kifejezetten kedvező, főleg azután, hogy korábban 7,50 eurót képzeltek el legalsó határként.

Míg a szociáldemokraták a postai minimálbért a minden ágazatra kiterjedő, általános minimálbér felé tett óriási lépésnek tekintik, piaci elemzők és kutatók szerint a minimálbér mindig az adott ágazat munkáltatói és munkavállalói oldalának megállapodásától függ.

Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek