Vita Demszky Gábor szabadsága kivételének gyakorlatáról
Demszky Gábor az egyetlen olyan magyar munkavállaló, aki úgy gondolja, hogy nincs főnöke és nem tartozik senkinek elszámolással, sem a munkájával, sem a szabadságával" - jelentette ki a fővárosi KDNP-frakció szóvivője pénteken annak kapcsán, hogy a főpolgármestertől választ kapott a városvezető szabadság kivételi gyakorlatát kifogásoló interpellációjára.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett az egyik főpolgármester-helyettes augusztus eleji sajtónyilatkozatára, amit a szabadságát töltő főpolgármestert helyettesítve adott. Rétvári Bence megjegyezte, hogy képviselőként csak e főpolgármester-helyettesi nyilatkozatból értesült arról, hogy az adott időszakban Demszky Gábor szabadságon volt. "Egyértelmű tehát, hogy a főpolgármester úgy ment szabadságra, hogy ahhoz a munkáltatói jogkört gyakorló közgyűlés engedélyét nem kérte ki, de még csak nem is tájékoztatta távollétéről".
A politikus leszögezte, hogy a közszereplőknek fokozottan kell ügyelniük a személyüket érintő normák betartására, még akkor is, ha nem elég gyakorlatias a törvényi és a fővárosi szabályozás.
Demszky Gábor válaszában leszögezi, hogy semmilyen törvény nem szabályozza a főpolgármester szabadsága kiadásának kérdéskörét. Ezért az eddigi gyakorlatnak megfelelően, a jövőben is írásban közli az ügyviteli feladatokat ellátó szakmai ügyosztállyal a szabadsága felhasználását - idézte a főpolgármester válaszát a képviselő. Rétvári Bence elmondta, hogy a főpolgármester levelében közölte vele azt is, hogy érdeklődésére több megyei jogú város önkormányzatának képviselői is arról tájékoztatták őt, hogy sehol nem követik azt a gyakorlatot, amelyet az interpelláló képviselő felvetett.
Az ellenzéki politikus nehezményezi, hogy Demszky Gábor válaszában nem tér ki arra a kérdésre, hogy 17 éves főpolgármesteri tapasztalattal a háta mögött gondolkodik-e azon, hogy kezdeményezi a jelenlegi törvényi szabályozás megváltoztatását.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?