Vívmány vagy teher a gyes "Kádár lányainak"?
A teljes Kádár-korszakra jellemző volt a nők szerepének egyfajta kettőssége - derül ki a most megjelent "Kádár lányai - nők és nőpolitika a Kádár-korszakban" című könyvből, melynek szerzője az InfoRádiónak nyilatkozott.
Tóth Eszter Zsófia történész, a kötet egyik szerzője az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, az ötvenes években a nagyberuházások idején munkára sarkallták az asszonyokat, később viszont már inkább a háztartás vezetését bízták volna a nőkre. Az ötvenes években, a nagyberuházások idején a lapok is azt sugallták, hogy a nők egyenjogúak, és minél több munkáskézre van szükség. Viszont később, amikor már kevésbé kellett a női munkaerő, akkor ez a hivatalos, politikai beszédekben is előtérbe kerül.
A gyest 1967-ben kezdték bevezetni. Az akkori olvasói levelekből kitűnt, hogy a gyest a külföld által is megirigyelhető vívmánynak tekintették, ugyanakkor konzerválta a hagyományos család modellt is, amely szerint a nőnek otthon, a tűzhely mellett van dolga. A történész úgy véli, a jelen nőpolitikájáról is elmondható, hogy a gyes tekinthető vívmánynak, de lehet ugyanakkor teher is. Érdekes, és ez szintén megjelent a korabeli vitákban, hogy a gyes-betegségként emlegetett tüneteket, a bezártság miatt jelentkező neurózist a bevezetés előtt nem ismerték.
InfoRádió

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon