Vízi környezet a forróság enyhítésére
Az elmúlt években egyre forróbbak lettek a nyári hónapok, aminek a könnyebb átvészelésére kimondottan sok ötletet áll rendelkezésre. Vannak, akik legszívesebben behúzódnak a légkondicionált szobába, de ez csak fél megoldás, hiszen ettől a szabadban még tombolni fog a meleg.
Érdemes inkább a környezetet olyanná varázsolni, aminek révén elérhető egy mikroklíma módosító hatás. A folyamatosan párologtató növénye, vizes élőhelyek jelenléte hozzájárul, hogy a lakás körül több fokkal csökkenjen a hőmérséklet. Az udvar ilyen módú átalakítása nagyon nemes, hiszen a globális környezetért is tenni lehet valami, amire egyre inkább szükség van.
Kerti tó építése
A víz egyértelműen az életet jelenti, hiszen ez az az éltető folyadék, ami mindennek az alapja a bolygón. Ha szeretné hűvösebbé varázsolni otthona környezetét, akkor fák és bokrok ültetésén túl egy kis kerti tó építésével nagyon jó eredményt tud elérni. A fokozott párolgásból adódóan mindig frissülni fog a közvetlen part menti rész valamint sajátos élővilág alakítható ki. Tavirózsák, kákák, nádak, vízipálmák bonthatják leveleiket és virágaikat, miközben halak, teknősök úszkálhatnak növények között. Egy kis kerti csobogó tovább tudja fokozni a hangulatot, kellemes környezetet teremtve.
Házi strand készítése
Ha már vízpart, akkor bátran befektethet egy kerti medencébe, amibe az egész család megmártózhat alkalmanként. A kertszepites.com oldalán kellő részletességgel megtalálja, hogy mire érdemes odafigyelni a telepítés során. Első lépésben ugyanis ki kell választani a megfelelő méretű és típusú terméket. Az egyre népszerűbb felfújható kivitelek mellett a fémvázas medence típusok is hódítanak. Az sem árt, ha biztosítva van a megfelelő vízforgató és tisztító rendszer, hiszen ezzel minimalizálható a folyadékcsere igénye. A telepítés sem feltétlenül egyszerű feladat, amire komolyan figyelni kell. A helyszín előkészítése homokággyal, alátét fóliával mind azt szolgálja, hogy elkerülhető legyen a medence kilyukadása. További kiegészítőkre is szükség lehet, az élmény fokozásához ezért adjon a részletekre és hozza létre saját kis otthoni strandját okosan.
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon