Szülőfalujában építtetne gyógyszergyárat egy magyar feltaláló
Gyógyszergyár építését tervezi Káptalanfára Horváth István orvos-biológus professzor - adta hírül pénteki számában Veszprém megye napilapja, a Napló.
A kis, Veszprém megyei faluból elszármazott - Budapesten élő - orvos-biológus felfedezte ugyanis az érelmeszesedést gátló antigént, amiért az idei genfi szabadalmi világkiállításon aranyérmet kapott. A professzor ezek után úgy döntött, hogy szülőfalujában hozza létre a többmilliárdos beruházást, s már tárgyal is egy befektetővel.
Horváth István úgy nyilatkozott, hogy ha minden a várakozásoknak megfelelően alakul, az év végén kezdődhet az építkezés. Elmondta azt is, hogy üzemi méretekben és milliós adagokban gondolkodnak, mert "laboratóriumi szinten nincs értelme belefogni".
"Először egy vakcinával indulunk, majd ha minden feltétel adott lesz, következik az általam feltalált művér előállítása" - mondta a professzor. Szerinte a leendő gyár "százas nagyságrendben igényelne képzett munkaerőt", az ahhoz kapcsolódó kiszolgáló egységekben foglalkoztatottakkal együtt azonban akár az ezret is elérheti a dolgozók létszáma.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?