2007. évi LXXX. törvény a menedékjogról- II. fejezet
AZ ELISMERÉSÉT KÉRŐ SZEMÉLY JOGÁLLÁSA
a) az e törvényben meghatározott feltételek szerint Magyarország területén való tartózkodásra, valamint Magyarország területén való tartózkodásra jogosító - külön jogszabályban meghatározott - engedélyre;
b) az e törvényben és külön jogszabályban meghatározott feltételek szerint ellátásra, támogatásra és szállásra;
c) az elismerés iránti kérelem benyújtásától számított kilenc hónapon belül a befogadó állomás területén, vagy a közfoglalkoztató által meghatározott munkahelyen, kilenc hónapot követően a külföldiekre vonatkozó általános szabályok szerint történő munkavégzésre;
d) a menekültügyi eljárás időtartama alatt az Egyesült Nemzetek Szervezete Menekültügyi Főbiztosságával, illetve más nemzetközi szervezettel vagy civil szervezettel való kapcsolat felvételére és fenntartására.
(2) Az elismerését kérő köteles
a) a menekültügyi hatósággal együttműködni, így különösen: feltárni a menekülésének körülményeit, személyes adatait közölni és személyazonosságának tisztázását elősegíteni, okmányait átadni;
b) nyilatkozni vagyonáról, jövedelméről;
c) a menekültügyi hatóság által számára kijelölt szálláshelyen - az e törvényben meghatározottak szerint - életvitelszerűen tartózkodni és a kijelölt szálláshelyen a tartózkodásra irányadó magatartási szabályokat megtartani;
d) jogszabály vagy az egészségügyi hatóság elrendelése alapján magát egészségügyi szűrésnek, gyógykezelésnek, jogszabályban kötelezően előírt, valamint az egészségügyi hatóság által megbetegedési veszély esetén elrendelt, hiányzó védőoltások pótlásának alávetni.
e) Az 5. § (2) bekezdés e) pontját a 2010: CXXXV. törvény 130. § (2) bekezdés f) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 129. §-a alapján a 2010. december 24. után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
(3) Az elismerését kérő személyazonosításra alkalmas, hiteles okmányok hiányában köteles minden tőle telhetőt megtenni személyazonosságának tisztázása érdekében, így különösen ennek érdekében felvenni a kapcsolatot családtagjaival, rokonaival, jogi képviselőjével, illetve - nem állami, vagy azzal kapcsolatban lévő üldöző esetén - származási országa hatóságaival.
(4) Az elismerését kérő nem köteles felvenni a kapcsolatot a (3) bekezdésben foglalt személlyel, ha az a személy az üldöző.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
1. § Az Országgyűlés a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája által elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló... Teljes cikk
a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a... Teljes cikk
a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a... Teljes cikk
- Kihirdették az Év Projektmenedzsere Díj idei győztesét 5 hónapja
- Meglepő eredmény: az ukrán menekültek több adót fizetnek, mint amennyi segélyt kapnak 5 hónapja
- A dolgozók közel fele szerint a főnökük nem érti őket 10 hónapja
- A dicséret mint hiánycikk 1 éve
- Négy meglepőnek tűnő ok, ami miatt a dolgozók felmondanak 1 éve
- Ezek a cégek kaptak Üzleti Etikai Díjat 1 éve
- Az ukrán menekülteket kizsákmányolják, de többségüknek stabil munkahelye van Csehországban 2 éve
- Szinte nincs munkanélküli ebben az európai fővárosban 2 éve
- 123 ezer ukrán menekültnek van már munkája ebben az országban - így adják vissza a nekik nyújtott segítséget 2 éve
- Az ukrajnai menekültek 60 százaléka képesítésén aluli munkát végez Csehországban 2 éve
- A technológiai innovációt, a műszaki és mérnöki kutatómunka terén kiemelkedő teljesítményeket díjazták 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?