30 ezer forintot spórolnak a fiatalok az ingyenes nyelvvizsgával
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleménye szerint az első nyelvvizsga megszerzésének állami támogatása jövőre átlagosan 34 500 forintos megtakarítást jelent a fiataloknak és családjuknak - írja az MTI.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk a kormány évente hárommilliárd forintot különít el az első nyelvvizsga megszerzésére a következő három évben, ezzel akarják motiválni őket a nyelvtanulásra, ami segítené a munkaerőpiaci elhelyezkedésüket is.
A nyelvvizsga díját 2018. január 1-jétől a 35. évüket be nem töltött fiataloknak térítik meg utólag, az adott évre érvényes minimálbér 25 százalékának megfelelő összeghatárig, azaz 2018-ban 34 500 forintig. A visszafizetés az első sikeresen teljesített komplex középfokú (B2) nyelvvizsgára vagy az ezzel egyenértékű emelt szintű idegen nyelvű érettségi vizsgára, valamint a komplex felsőfokú (C1) nyelvvizsgára vonatkozik.
Amennyiben a vizsgázó a nyelvvizsgát nem egy időben, hanem részvizsgánként szerzi meg - a 35. életév betöltését megelőzően -, akkor a második részvizsga díját igényelheti. Az Emmi tájékoztatása szerint a nyelvvizsga kifizetését az Új Nemzedék Központnál lehet kérni 2018. január 1-jét követően. A visszatérítés utalás formájában történik a központon keresztül.
Támogatott nyelvvizsgát angol, arab, finn, francia, héber, holland, japán, kínai, német, olasz, orosz, portugál, spanyol, továbbá a nemzetiségek által használt nyelvek valamelyikéből (bolgár, horvát, lengyel stb.), valamint latin nyelvből lehet szerezni. Fontos, hogy a nyelvvizsgának 2018. január 1-jét követően kell megtörténnie - tették hozzá.
A 2016-os Magyar Ifjúság Kutatás adatai alapján a fiatalok jóval nagyobb arányban vallják azt magukról, hogy megfelelő szintű nyelvismerettel rendelkeznek, mint amennyien nyelvvizsgát is tettek. Az összes fiatal 73 százaléka állítja, hogy beszél valamilyen idegen nyelvet, ez az arány erős emelkedést mutat az előző adatfelvételekhez képest. Az idegennyelvtudás ilyen mértékű növekedése azonban nem tükröződik a nyelvvizsgával rendelkezők arányában, amely 2012-höz képest változatlan: a fiatalok 31 százalékának van valamilyen szintű nyelvvizsgája legalább egy idegen nyelvből - olvasható a közleményben.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere márciusban jelentette be, hogy kezdeményezi a kormánynál a nyelvvizsga megszerzésének állami támogatását.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?