Megjelent: 3 éve

40 év feletti női példaképeket keres a digitális gazdaság területén az IVSZ és a Women in Technology

A pályázaton való részvételre közösségek jelölhetnek példakép nőket 2022. november 30-ig.

Az IVSZ és a Women in Technology egy olyan közös pályázatot hirdet, amelyen keresztül a két szervezet példaképeket mutathat a gazdaság szereplőinek és a jövő generációjának. Az IVSZ és a WiTH meglátása szerint a hazai infokommunikációs szektorban meglehetősen alulreprezentált a női digitális szakemberek száma, akik pedig jelentősen hozzájárulnak munkájukkal a vállalatuk, a technológia és az IKT szektor, végső soron pedig a magyar gazdaság versenyképességének növeléséhez. Ezért a  pályázaton olyan gazdasági társaságok, szervezetek jelöltjeit várják, akik innovatívak és nyitott gondolkodásúak, büszkék a női alkalmazottjaik, vagy a vállalkozóként körükben dolgozó nők teljesítményére, valamint szívesen mutatnának a női munkavállalóikon keresztül példát a szervezeti diverzitásra. 

Napjainkban az Európai Unión belül mintegy nyolcmillió infokommunikációs szakember dolgozik, és csupán 17 százalékuk nő, Magyarországon pedig ennél is kedvezőtlenebb a helyzet, itthon a nők aránya a digitális szakemberek körében csupán 12 százalék. Az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért és a Women in Technology (WiTH) Egyesület a női digitális szakemberek alacsony arányának javítását egy újonnan induló pályázat keretében segítené elő.

A 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat keretében a két szervezet nyilvánosságot, vizibilitást biztosít azoknak a digitális gazdaságban tevékenykedő női szakembereknek, akik mindennapi munkájukkal jelentősen hozzájárulnak vállalatuk, az IKT szektor, a technológia intenzív ágazatok, és végső soron a magyar gazdaság versenyképességéhez.

A kezdeményezés másik fontos célkitűzése, hogy láthatóvá tegye azokat a 40 évesnél idősebb nőket, akiknek munkája és jelenléte a hazai digitális gazdaság motorja, illetve elősegítse a női munkavállalók és női vezetők számának növelését a digitális gazdaság technológiai területein. Az IVSZ korábbi kutatásának eredményei alapján ugyanis minél idősebb egy nő, annál nagyobb eséllyel hagyja el a szektort és módosít pályát vagy választja inkább az IKT-szektor kiszolgáló és üzleti területeit (például business analyst, BI, projektmenedzsment pozíciót).

A pályázat révén az IVSZ és a WiTH arra is szeretné felhívni a hazai munkaadók figyelmét, hogy a 40-50 év felettiek, vagyis az X-generáció tagjai magas szakmai tudással, évtizedes tapasztalattal és gyakorlattal tudnak hozzájárulni egy-egy cég életéhez és értékéhez.

A nők számának növelése a digitális gazdaságban jelentős tartalékot jelenthet az unióban és Magyarországon egyaránt, és ezt a hazai informatikai és infokommunikációs szektorban, valamint a technológiai iparágakban jelen lévő, illetve a  digitalizáció útjára lépő egyéb területen aktív  vállalatok körében egyaránt tudatosítani szükséges.

„Meggyőződésem, hogy a teljesítmény nem lehet nemek közötti kérdés. Mi a Vodafone-nál hiszünk a diverzitásban, hiszünk abban, hogy mindenkit ugyan olyan lehetőségek illetnek meg. Éppen ezért hívtuk életre tavaly a Women in Technology Hungary Egyesületet, hogy egy tudásmegosztó, networking közösséget hozzunk létre a technológiai iparágban tevékenykedő nők részére. Fontos azonban, hogy követendő példával szolgáljunk a jövő generációja számára, illetve mindazoknak a nőknek, akik a technológia területén igyekeznek helytállni. Célunk a pályázattal, hogy  felkutassuk és láthatóvá tegyük mindazokat a példaképeket, akik nap mint nap jelentősen hozzájárulnak munkájukkal szervezetük működéséhez az IKT szektorban. Izgatottan várom a beérkező pályázatokat, minden egyes jelentkezőnek őszintén drukkolok!”- mondta el dr. Orbán Anita, a Vodafone vezérigazgató-helyettese, a Women in Technology egyesület alapítója, a pályázat indulásáról.

“Az IVSZ-nél több olyan kutatást is végeztünk a közelmúltban, amelyek kifejezetten a nők és az idősebb generáció helyzetét vizsgálták az iparágban, azzal a szándékkal, hogy ezeken keresztül rámutassunk, hogyan szólíthatóak meg, hogyan motiválhatók a tapasztalt női szakemberek arra, hogy az IT-szektorban vagy a digitalizálódó vállalatoknál kamatoztassák tudásukat.  Az “Összefogás a Digitális Magyarországért” kiáltványunkban is hangsúlyos javaslatként szerepel a nők integrálása a munkaerőpiacra, és hisszük, hogy a példaképek bemutatásával egyre több nő lát majd valódi perspektívát maga előtt a digitális gazdaság területén is” - kommentálta a kezdeményezés indítását Tajthy Krisztina, az IVSZ főtitkára.

A pályázaton való részvételre közösségek jelölhetnek példakép nőket 2022. november 30-ig: a jelölő lehet szakmai szervezet, gazdasági társaság, kormányzati hivatal, civil szervezet, oktatási intézmény, egy szervezet több pályázatot is benyújthat.

Az elismerésre jelölni lehet minden olyan, 40. életévét betöltő nőt, aki a következő kritériumoknak valamelyikének megfelel:

  • Technológiai és digitális (IT) munkakörben kiemelkedő eredményeket ért el (pl. STEM területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, technológiai cég fejlesztőjeként, vezetőjeként dolgozik).
  • Informatika, távközlés, technológia területén, IT/digitális munkakörben és az IKT szektorban ért el kiemelkedő teljesítményt, beosztástól függetlenül -  kormányzati, állami vállalatoknál, non-profit szervezetetknél (például innovációs területen vagy egy digitalizációs projekt bevezetése során)
  • Mindennapi munkája során sokat tesz a technológia, a digitalizáció és az informatika, infokommunikációs hírközlés és elektronikai szektor elismertségéért is. Ebbe a kategóriába várnak minden olyan nőt - munkakörtől, beosztásól függetlenül -, akik meghatározó szereplői a digitális gazdaságnak. Ez a kategória nyitott akár a pedagógusok, egyetemi oktatók, HR vezetők, jogi képviselők, és a civil szektor tagjai felé. 

A jelöltek elismeréséről Bíráló Bizottság dönt, mely összetételénél a szervezők figyelnek a diverzitásra, így a bizottság tagjai között nők, férfiak, különböző korú, munkakörű és beosztású szakemberek, a munkaerőpiacon megjelenő gazdasági társaságok, valamint a versenyszféra, a kormányzat és az oktatás szakmai érdekképviseletei egyaránt képviseltetve vannak. A díj átadásának tervezett időpontja 2023. január. 

A pályázatról, a jelölésről   részletesen az IVSZ honlapján lehet részletes információkat találni.

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Túl sokan akartak biztonságosabb munkahelyet – ezért emelni kellett a pályázati keretet

Eredetileg kétmilliárd forintos kerettel írták ki a Munkakörülmények fejlesztése című pályázati felhívás első ütemét a kis- és közepes... Teljes cikk

Ingyenes képzéseket tart az IPOSZ az AI-ról és a vállalkozói készségekről a kisvállalkozásoknak

Nemzetközi együttműködésben ingyenes képzéseket tart az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a mesterséges intelligenciáról és a... Teljes cikk

Középiskolások és pedagógusok jelentkezését is várják újra a Tiéd a holnap ösztöndíjprogramra

Középiskolások és pedagógusok jelentkezését is várják újra a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Tiéd a holnap – A jövő kreatív... Teljes cikk