5 tanács a hatékony állásbörze részvételhez
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatElkezdődött a tavaszi állásbörzeszezon. Minden tavasszal és ősszel cégek százai és álláskeresők (tíz)ezrei gyűlnek össze különböző állásbörzéken. A börzék egyre inkább marketing eszközként szerepelnek a vállalatok toborzási stratégiájában, a nap végén azonban mégis az a cél, hogy a résztvevők előbb-utóbb valós jelentkezővé konvertáljanak a nyitott pozícióink valamelyikén, írja a Toboroz az ország blog.
Emlékszem, néhány éve szeptemberben egész héten franciás pályakezdő jelentkezőket kerestem, és egyszerűen „senki sem akadt a horgomra”. Csütörtök délutánra már „nem éreztem a chi-t” (nem volt kedvem dolgozni - a szerk.), ezért elkezdtem megsemmisíteni a szükségtelenné vált dokumentumokat a fiókomból. A tavaszi állásbörzén begyűjtött nyomtatott önéletrajzokat kis híján kupacostól dobtam ki. Megszokásból mégis átpörgettem (szó szerint). Csoda történt: ott volt egy életrajz, aminek a sarkára annyi volt írva a összetéveszthetetlen macskakaparásszerű betűimmel: „FRA, kezdés: aug. vége”. Ott helyben felhívtam a srácot, pár héten belül kezdett is. Recruiteri karrierem egyik csúcspontjaként tartom számon ezt a történetet.
Remekül bemutatja a személyes történetem, hogy állásbörzén toborozni egyáltalán nem egyszerű, és néhány szempontból speciális kezelést igényel. Jöjjön néhány tanács a saját állásbörzés tapasztalataim alapján.
1. Két ember között a legrövidebb út egy mosoly
Az állásbörze résztvevői számára már messziről érezhető egy-egy stand rezgése. A pozitív „vibe”, a jókedv, a nyitottság eljut az érdeklődőkhöz. A rengeteg kiállító és márka között maradandó benyomást lehet kelteni azzal, ha meg tudjuk mutatni, milyen csapatszellem és légkör várja majd a jelentkezőket jövendőbeli kollegaként. Több látogatótól kaptam már visszajelzést: „Nem ismerem a céget, de nálatok volt a legjobb hangulat, ezért idejöttem megkérdezni, mivel foglalkoztok.”
További tippek - folytatás a HR Blogon.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?