kapubanner for mobile

50-60 ezerrel több embert szeretne dolgozni látni a kormány

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

21 milliárd forinttal szán többet jövőre munkahelyteremtésre, foglalkoztatás-bővítésre a kormány annak érdekében, hogy ötven-hatvanezerrel több embernek legyen munkája - jelentette be Csizmár Gábor munkaügyi miniszter a délelőtti soron kívüli kormányszóvivői tájékoztatón

Csizmár elmondta, hogy ezért a több és jobb munkahely mellett az esélyteremtés jegyében különböző eszközökkel is támogatják a munkahelyteremtést, illetve a foglalkoztatás bővítését. Így például a pályakezdők részére a minimálbérnek megfelelő, de adó- és járulékmentes ösztöndíjat adhat az, aki a fiatalokat foglalkoztatja, illetve például ötven százalékos járulékkedvezményt vehet igénybe az a munkáltató, aki gyermeknevelésből visszatérőnek, vagy ötven év felettieknek ad munkát.

Jövőre összesen 88 milliárd forint jut képzési, munkaerőpiaci programokra, foglalkoztatás bővítésre, ami 21 milliárd forinttal több mint ebben az évben, s a források 31 százalékos növekedését jelenti - tudósított a Magyar Rádió.


  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek