kapubanner for mobile

50 százalékos béremelést ígér az egészségügyi dolgozóknak Karácsony Gergely

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje ötvenszázalékos béremelést ígért az orvosoknak és az ápolóknak, ha a szövetség kormányra kerül - írja az MTI.

Karácsony Gergely szerint a kormány elfelejtkezett az ápolókról. Az, hogy a kormányfő vasárnapi évértékelő beszédében egyetlen szót sem szólt az egészségügyről, pontosan mutatja, hogy mennyire kínos számukra ez a téma - fogalmazott.

A bejelentett egészségügyi béremelésekből gyakorlatilag semmi nem valósult meg, mert miközben felemelték az ápolók alapilletményét, elvették tőlük azokat a pótlékokat, amelyek alapján érdemben növekedhetett volna a fizetésük. Nagyon sokan elhagyják a szakmát a fizetések és a munkakörülmények miatt - jegyezte meg.

Szabó Tímea, a Párbeszéd másik társelnöke azt mondta, hogy nem csak az anyagi megbecsülést kell megteremteni, de az emberhez méltó munkakörülményeket is. Elfogadhatatlan és embertelen, hogy egy ápolónak három műszakban kell dolgoznia, majd az alacsony fizetése miatt különmunkát is vállalnia kell - jelentette ki.

MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek