500 embert segít álláshoz egy újabb közmunkaprogram
Újabb közmunkaprogram indult kedden a Közmunka Tanács és a Magyar Közút Kht. közös finanszírozásában 380 millió forint felhasználásával - közölte a társaság kedden.
z MTI-hez eljuttatott közlemény ismerteti: a program révén, amelyet az intézmény és a társaság egyenlő arányban finanszíroz, mintegy 500 közmunkás több mint fél éves munkához, keresethez jut.
A munkákat elsősorban az Észak-alföldi, Dél-alföldi, Dél-dunántúli Regionális Főmérnökségek területén szervezik, a közmunkások 20 százaléka az új közmunkaszabályok szerint szakmai képzésben is részt vesz, kisgépkezelői szakképesítést szerezhet. A képzésekre 10 millió forintos állami hozzájárulást használhatnak fel. A képzés segítségével így többen lehetőséget kaphatnak a tartós foglalkoztatásra is.
A közmunkásokat főként a közutak környezetének tisztántartására, a gyommentesítésre, az út menti területeken az illegális szemétlerakó helyek felszámolására, árkok, padkák, műtárgyak tisztítására alkalmazzák.
Az MTI korábban beszámolt arról, hogy az idei közmunka-programok közül a legnagyobb összeggel, 2,840 milliárd forinttal a regionális programok gazdálkodhatnak. Ezt követi az erdő-karbantartási munkákra fordítható 1,875 milliárd forint, további 1 milliárd forint jut a vasút környezetét javító közmunkákra, 440 millió forint az ár- és belvízvédelmi, 435 millió forint a kiemelt üdülőterületek környékén végzett közmunkákra, 420 millió forint az autópálya-építést előkészítő közmunkákra, 380 millió forint pedig a közút-karbantartásra.
Ezen felül egy meghívásos program 380 millió forintos keretösszeggel a hátrányos helyzetű térségeknek adott lehetőséget a közmunkák szervezésére, egy másik pedig 900 millió forintból az olyan közmunkákra, amelyek a rendszeres szociális segély kiegészítését szolgálják.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon