A budapesti Balassi Bálint Gimnázium diákjai nyerték az idei Zsebpénzügyes versenyt
A budapesti Balassi Bálint Gimnázium Trois cent Soixante Croissant nevű csapata nyerte az idei Zsebpénzügyes vetélkedőt - közölte a középiskolásoknak szóló versenyt szervező Intrum követeléskezelési szolgáltatásokat nyújtó vállalat.
Az idei versenyen 2310 csapat indult összesen 4650 diákkal. A csapatok 221 iskolát képviseltek, több mint 70 százalékuk Budapesten kívülről érkezett, a döntőbe hét csapat jutott.
A második helyen a sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium, a harmadikon pedig a debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum csapata végzett. Különdíjat kapott a Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum, valamint a Veszprémi SZC Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikum csapata.
Az Intrum 2017-ben indította Zsebpénzügyes elnevezésű pénzügyi vetélkedőjét, amelyet azóta minden évben megszervez. A versenyen eddig több száz magyarországi és néhány határon túli iskolából több mint 6300 diák, 800 tanár és 2300 csapat mérettette meg magát.
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon