A diákoknak is kell adóbevallást készíteniük
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTöbb ezer diák vállal munkát a szünidőben, sokan azonban elfelejtik, hogy adóbevallást kell készíteni. Márpedig mint mindenkinek, aki munkát vállal, bevallási kötelezettsége van.
Sok diák úgy dönt, hogy a szünidőben dolgozik. Azért, hogy a tanévkezdésre tehermentesítse részben szüleit, vagy azért, hogy saját maga megélhetését, szórakozását megfinanszírozza. A Farkas Edit Római Katolikus Szakképző Iskola 11. osztályában, Horváth Szabina már két nyarat végigdolgozott Kehidakustányban. Dolgozott konyhalányként, takarított és pultban is volt. Az idei év nyarát is munkával tölti gyakorlat után. Diáktársai közül sokan nem dolgoznak nyáron. Azt mondják elég a négy hét gyakorlat. Aki dolgozik, annak tudnia kell, hogy munkavállalóként bevallásra kötelezett.
A diákok számára szervezett kereteken belül több helyen is kínálnak munkalehetőségeket. Az ország legnagyobb diákmunka hálózatának Zalában két helyen - Zalaegerszeg és Keszthely - is van irodája. Több ezer tanulónak adtak munkát. Az idei nyárra is számos helyet kínálnak. Január 31-ig pedig a munkavállaló megkapja az igazolását, mely alapján kell bevallását elkészítenie.
Mindenki, aki rendszeresen végez diákként munkát, jó ha tisztában van munkavállalásával összefüggő szabályokkal is. Bevallást kell készíteni, melyet május 20-ig kell benyújtani.
Bevallási kötelezettség egyetlen esetben nincs. Akkor ha egyszerűsített foglalkoztatás keretében végezte a diák a m unkát. Ebben az esetben a törvény meghatároz egy mentesített keretösszeget, ami 2013. évben napi 4510 forint volt. Ha ennyit, vagy ez alatt kapott a diák jövedelmet, akkor nincs bevallási kötelezettsége.
Keszthelyi Televízió / Edupress

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?