Megjelent: 3 éve

A dolgozói megtartásra költött pénz kifizetődik - Lambert Zoltán, WTS Klient

A négy nagy nemzetközi könyvvizsgáló céghez zárkózna fel a magyar alapítású, jelenleg 120 fővel működő WTS Klient. Lambert Zoltánt annak kapcsán kérdeztük, hogy holdingcégükben többségi tulajdont szerzett egy prágai befektető, új HR stratégiával, új HR igazgatóval és több új szakterületi vezetővel vágnak neki a következő időszaknak.

Lambert Zoltán-

Mit jelent a cégük életében, hogy egy cseh pénzügyi befektető, az ARX Equity Partners többségi tulajdonos lett?

Cégcsoportunk 24. éve működik, egyik alapítója vagyok. Organikusan, kis lépésekkel váltunk 120 fős szervezetté. 2013 óta a WTS Global, a világ egyik vezető adó- és pénzügyi tanácsadó hálózatának kizárólagos magyarországi tagjaként is működünk. Szeretnénk nagyot lépni. Eddig évente 8-10 százalékkal nőtt a létszámunk, most 3 év alatt organikusan és felvásárlásokkal 350-400-ig szeretnénk eljutni. Ebben szakmailag és pénzügyileg is támogat bennünket új többségi tulajdonosunk.

Cél a négy nagy multinacionális könyvvizsgáló adótanácsadó céghez való felzárkózás?

Már most versenytársai vagyunk ezeknek a cégeknek, de valóban szeretnénk egy nagyobb előrelépést. A WTS Németországban az ötödik legnagyobb szereplő, árbevételben közel van a négy nagy könyvvizsgálóhoz.

Ezt jelzi, hogy új felügyelőbizottsági elnökük az a Robert Stöllinger, aki több mint 25 évig vezette a KPMG-t?

Robert Stöllinger, olyan név, amely növeli a reputációnkat. Örülünk, hogy csatlakozott hozzánk. Emellett hat partneri/vezetői kinevezés is történt, április közepétől pedig új HR vezető érkezett hozzánk Drávai Gabriella személyében. Jelentős szakmai tapasztalata van toborzásban, munkaadói márkaépítésben, HR tanácsadásban. Megújítjuk HR stratégiánkat is.

Hogyan néznek ki ennek a stratégiának a körvonalai? 

Azt látjuk, hogy a jó szakemberek a piacon nehezen mozdíthatóak, a megtartásra fordított összegek kifizetődnek. Éppen ezért tovább erősítjük az elkötelezettséget és a lojalitást. 

A toborzásban még nagyobb hangsúlyt helyezünk az egyetemi kapcsolatokra, mert ez az egyik legjobb humán befektetés. A Budapest Gazdasági Egyetemen workshopokat tartunk cégünkről, ebbe bevonjuk pályakezdő kollégáinkat is, akik hitelesen tudják elmondani, miért szeretnek nálunk dolgozni. Aki pedig gyakornokként belekóstol nálunk a munkába, gyorsan megtapasztalja, hogy mennyire van ez így a valóságban. Gyakornoki programunkat új elemekkel egészítjük ki, már a másodéves hallgatóknak is felajánljuk a heti 12 órás tapasztalatszerzést. Szeretnénk több gyakornokot megnyerni, akik diplomázás után nálunk kezdhetik pályafutásukat. A tehetséges egyetemistákért nagy a verseny a könyvvizsgáló, adótanácsadó cégek között és a shared service centerek is vonzanak el fiatalokat.

Hogyan jellemezné cégüket, mint munkaadót?

Hiába vagyunk már egy 100 fő feletti szervezet, a családias légkör, a személyesség megmaradt. Figyelünk arra, hogy egyensúly legyen munka és magánélet között, még csak íratlanul sem várjuk el, hogy valaki a szabadidejében dolgozzon. Igazodunk a munkavállalói igényekhez, a munkahét felét bárki dolgozhatja home office-ból. Most éppen Zuglóban, a Stefánia úti irodánk új funkciójának kialakításán dolgozunk. Növeljük a közösségi tereket, az irodát csapatmunkára, személyes találkozásokra még alkalmasabb térré tesszük.
Méretben már akkorák vagyunk hogy belső karrierutakat is tudunk kínálni a munkavállalóinknak. A mostani partneri és vezetői kinevezések is azt mutatják, hogy előre lehet lépni, és ha tovább bővülünk, akkor újabb pozíciók nyílnak meg.
Szlogenünk az „Egyedi. Akárcsak Te.” Befogadó, sokszínű munkahely vagyunk, várunk minden szakmailag különleges képességű pályázót.
Munkánkat a díjak is jelzik, ennek a munkaadói márkaépítésben is megvan a szerepe. Kétszer el elnyertük a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Megbízható munkaadó címét.

 

  • 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Íme 40 megbízható munkaadó

Csütörtökön adta át a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara a “Megbízható munkaadó” díjakat. Ezzel olyan vállalatokat jutalmaznak, amelyek... Teljes cikk

Itt vannak az Év Irodái

2025-ben már tizenötödik alkalommal hirdettek győzteseket Az Év Irodája versenyen. Ráadásul idén nem csak magyarországi, hanem külföldi irodák is... Teljes cikk

5G-távirányítású járművek és autókamrás tesztelés a holnap női mérnökeivel

Mérnök leszel vagy kutató? Sajnos, ez a kérdés még mindig ritkán hangzik el a pályaválasztás előtt álló fiatal lányok körében. A Lányok Napja... Teljes cikk