Szerző: Bánosi Eszter Megjelent: 11 hónapja

A fejlődésalapú vállalati kultúra szimbóluma az új Telekom székház

Az Üllői út és a Könyves Kálmán körút kereszteződésében épülő, mintegy 100 ezer négyzetméteres új Magyar Telekom székházat a legújabb HR és informatikai trendek szerint, teljes mértékben a Magyart Telekom igényeire szabva építi a WING Zrt. A 2018. második felében elkészülő székház nemcsak világszínvonalú épület lesz, de teret ad annak a szellemiségnek is, amely az együttműködésen, a kreativitáson, a fejlődésalapú szervezeti kultúrán alapul. A Magyar Telekom új, szerkezetkész székházának bokrétaünnepén Friedl Zsuzsannával, a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.

Az épülő új székház nemcsak a jövő irodaházának tekinthető, de a vállalat egyben a jövő munkahelyét is szeretné létrehozni. Mit jelent ez pontosan?

Az új épület számunkra annak szimbóluma, amit a Magyar Telekom hosszú távon, munkáltatói oldalról is képviselni szeretne, vagyis az együttműködésre építő, inspiráló környezetben történő munkavégzést, ahol nemcsak magas szintű technológia áll a kollégák rendelkezésére, de emberi kapcsolataikat is kamatoztatni tudják majd a munkájuk során.

Mivel a Telekom nagyon sokszínű vállalat, ezért számunkra az ideális munkahely egy olyan tér, ahol mindenki megtalálja a számára leghatékonyabb működési módot. Ha valaki elvonultan tud jól dolgozni, akkor erre is lesz lehetősége, de az a kolléga is megtalálja a helyét, akik inkább kollaboratív környezetben, sok emberrel körülvéve érzi jól magát a munkában. Az új székházba való költözés egyben a már jelenleg is hatékony szervezeti kultúra továbbfejlesztésének is a példája, azt mutatja, hogy egy olyan irányba indult el a Telekom, ahol az egész szervezet a jövőre készül.

Telekom székházMagyar Telekom székháza, látványterv
Hogyan néz ki a jövő munkahelye a gyakorlatban?

Jelenleg annak felmérése zajlik, hogy abból a nagyságrendileg 4500 fő kollégából, aki ideköltözik majd, hányan dolgoznak olyan munkakörben, amelyhez dedikált munkakörnyezetre van szükségük a speciális eszközük, felszerelésük miatt. Az új irodaházban ugyanis csak kevés önálló iroda lesz, ám számos tárgyaló, elvonulásra alkalmas helyszín áll majd a kollégák rendelkezésére. Legtöbbjük egy úgynevezett shared desk-koncepcióban fog dolgozni, vagyis a munkanap végén úgy hagyják ott az asztalt, hogy másnap akár más munkatárs is használhassa. Ez azonban nem jelenti majd azt, hogy 200 kollégával kell egy légtérben dolgozniuk; a belső tereket kisebb blokkokban álmodtuk meg, ahol 20-30 ember dolgozik majd. Minden kolléga ablak mellett ül majd, és lesznek olyan helyiségek, ahol kötetlenebbül is találkozhatnak egymással.


Magyar Telekom székházMagyar Telekom székháza, bejárás
Ez mennyiben jelent majd más stílusú munkavégzést az eddigihez képest?

Jelenleg hat különböző épületben dolgozunk, a Krisztina körúti nagy székházunkon túl több helyszínen, például az Infoparkban, a Telekom Parkban, vagy a Budafoki úton található T-Systems Magyarország épületében, ráadásul még épületeken belül is vannak eltérések a munkavégzés tekintetében. A HR csapat nagy része például egy úgynevezett future work megoldásban működik nyitott jellegű térben, shared desk megoldással és rendszeresen távmunkázik, ezért számukra a költözés nem jelent majd nagy változást. Azonban ez a teljes cég kisebb része, sokak, például az informatikusok számára ez óriási változást jelent majd, hiszen jelenleg három-négy fő dolgozik kisebb irodákban.
A távmunkára visszatérve: fontos célunk, hogy munkastílusuk része legyen az, hogy bizonyos napokon otthonról dolgozzanak majd.

Hogyan készíti fel a vezetőség a munkatársakat erre a nagy változásra?

A költözésre komoly változásmenedzsmenttel, belső kommunikációval, HR szakemberek, szervezetfejlesztők és változásmenedzserek bevonásával készülünk. Mindemellett biztosítottuk, hogy a kollegák előre kipróbálhassák, milyen lesz majd az új székházban dolgozni. A T-Systems épületében kialakítottunk egy olyan 150 fő befogadására alkalmas szimulációs teret, ahol már ezzel a megoldással, shared desk-el, nyílt irodatérben dolgozhatnak próbajelleggel a kollégák, és értékes visszajelzést adnak ahhoz, hogy tovább tudjuk fejleszteni a koncepciót.

A sokszínűséget támogató modern irodaterek mellett fontos szerepet szántok majd a rekreációs, fizikai aktivitást, egészséget támogató környezetnek?

A hatékony működést szolgáló rugalmas és kreatív munkakörnyezet szellemiségében épül a legfelső emeleti fitnesz-wellness központ, az ugyanitt elhelyezkedő 200 méteres kültéri futópálya, vagy a belső zöld kert is, amely az együttgondolkodás, pihenés színtere lesz. Megvizsgáltuk, hogy várhatóan hányan járnak majd biciklivel dolgozni, ezért az épületben több mint 300 kerékpár biztonságos elhelyezésére alkalmas biciklitárolót hozunk létre. Sokat foglalkozunk azzal, hogyan fog zajlani az étkeztetés az épületben, és kikérjük a munkavállalók véleményét abban is, hogy milyen típusú kávézót szeretnének az épületben látni. Tervben vannak olyan okosmegoldások, melyek segítségével a dolgozók hatékonyabban tudnak majd dolgozni, illetve tájékozódni.


Melyek lesznek a legfontosabb HR-feladatok 2018-ban?

A Magyar Telekom egyik legfontosabb prioritása a munkáltatói márka erősítése lesz. Két erős kereskedelmi márkánk van, a T-Systems és a Telekom, mindkettőt munkáltatói márka szempontjából is tovább kell erősítenünk, illetve a Flip, a Magyar Telekom új, májusban indított vezetékes ajánlatot kínáló egyszerű és kötöttség mentes márkája. Bár szinte mindenki tudja, mi az a Magyar Telekom, szeretnénk, ha azt is erősítenénk, hogy cégünk az ország egyik legvonzóbb munkáltatója. A másik fontos küldetésünk a kultúrafejlesztés - growth mindset, azaz fejlődésalapú vállalati kultúrában gondolkodunk. A harmadik prioritásunk, hogy éllovasai legyünk a digitalizációs folyamatoknak. Fontos kérdés, hogy mi, mint veleszületett felhasználói a technológiának, hogyan tudunk technikai szempontból is vonzóvá válni azon szakemberek szemében, akikkel együtt valósítjuk meg a jövő ígéreteit. Akkor leszünk igazán vonzóak az új tudással rendelkező tehetségek számára, ha van egy nagyon erős munkáltatói márkánk, erős munkáltatói márkánk pedig akkor lesz, ha olyan vállalati kultúrát tudunk biztosítani, ami nagyon vonzó a jelöltek számára - minden mindennel összefügg.
Follow hrportal_hu on Twitter

„Nincs munkaerőhiány”

Nincs munkaerőhiány, miközben az álláshirdető oldalak eladják a reményt - két provokatív mondat egybefűzve az Employer Trending konferencia előadóitól. Mi pedig összefoglaltuk, hogy milyen toborzási és employer branding tippeket adtak át szakértőink a Médiapiac és a HR Portal októberi rendezvényén.tovább..

További cikkek
Most egy IX. kerületi gimnáziumban mondott fel 15 tanár

Egy újabb botrányos igazgatóválasztás miatt áll a bál, ezúttal a IX. kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban. Teljes cikk

A parlamentekben is éri zaklatás a nőket

A női politikusok és parlamenti dolgozók fele állítja, hogy érte már zaklatás vagy fenyegették meg nemi erőszakkal. Mindezt úgy, hogy közben a... Teljes cikk

Riválisa ügyfeleit próbálta lenyúlni az Amazon

Az Amazon emberei visszaéltek a versenytárs levelezőrendszerével, a rivális eBay eleadóival vették fel a kapcsolatot. Ezzel piaci szabályokat is sértettek. Teljes cikk

Vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

Elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten az Egyesült Államokban. Teljes cikk

A BMW üzemi tanácsai is nyitottak a debreceni beruházásra

A BMW üzemi tanácsai is nyitottak arra, hogy a vállalat autógyárat építsen Debrecenben - mondta Palkovics László innovációs és technológiai... Teljes cikk