A fiatalok csupán 31 százaléka tudná legalább fél évig kihúzni a megtakarításaival
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJelenleg a fiatalok 55 százaléka rendelkezik megtakarítással - derült ki a K&H Csoport legfrissebb, 2020 első negyedéves ifjúsági indexéből. A két évvel ezelőtti 41 százalékos mutatóhoz képest ez kiváló eredmény.
A legtudatosabb megtakarítási viselkedés az, amikor hónap elején félreteszünk egy előre meghatározott összeget. A K&H felméréséből kiderült, hogy ez a megkérdezett 19 és 29 év közötti fiatalok csupán 30 százalékára jellemző. Szerencsére egyre csökken azon fiatalok tábora, akik egyáltalán nem teszik félre havi jövedelmük bizonyos részét. Az idei év első negyedévben a megkérdezettek csupán 17 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jelenleg nem tud félretenni, ami a 2018 utolsó negyedévében mért 30 százalékhoz képest lényegesen kisebb arány - azaz a negyedévenként elvégzett felmérésből egy egyre tudatosabb megtakarítási hajlandóság követhető nyomon.
A K&H 2020 első negyedéves ifjúsági indexe szerint a fiatalok rendelkezésére álló megtakarítások átlagos összege 404 ezer forint volt, ez az összeg a 2019-es adatokhoz képest enyhe visszaesést mutat. Ám így sem nevezhető csekélynek, viszont nem szabad figyelmen kívül hagynunk a tényt, hogy ez a megkérdezettek 55 százalékának válaszaiból számított átlag - hiszen ennyien mondták, hogy egyáltalán félre tudnak tenni. A maradék 45 százalék semmilyen megtakarítással nem rendelkezik, ami jelen helyzetben különösen fájdalmas következményekkel járhat. A 19-25 évesek körében mért átlag megtakarítási összeg 300 ezer forint körül, míg a 26-29 éves korosztályban már félmillió forint felett alakult a félretett összegek átlaga.
A kutatásból kiolvasható, hogy a fiatalok csupán 31 százaléka képes fél évnél tovább fenntartani magát megtakarításaiból, míg közel ugyanennyien, 34 százalékuk kevesebb mint egy hónap alatt felélné összespórolt pénzét.
Megtakarításaikat illetően ebben az évben a fiatalok 36 százaléka nem említett konkrét célt. Az összes válaszadó 47 százaléka a lakáscélú megtakarítást jelölte prioritásként, míg a 14-18 éves korosztályban ez csak 27 százalékra volt jellemző. A megkérdezettek 22 százaléka tervezi a tanulmányaira fordítani megtakarításait.
A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő kiírója hisz abban, hogy a gyerekkorban megszerzett alapos pénzügyi ismeretek is nagy hatással vannak későbbi megtakarítási szokásainkra, hiszen a tudatosság tanulható.
Mennyit tesznek félre?

Megélni a megtakarításból
A kutatásból kiolvasható, hogy a fiatalok csupán 31 százaléka képes fél évnél tovább fenntartani magát megtakarításaiból, míg közel ugyanennyien, 34 százalékuk kevesebb mint egy hónap alatt felélné összespórolt pénzét.
Mire spórolnak?
Megtakarításaikat illetően ebben az évben a fiatalok 36 százaléka nem említett konkrét célt. Az összes válaszadó 47 százaléka a lakáscélú megtakarítást jelölte prioritásként, míg a 14-18 éves korosztályban ez csak 27 százalékra volt jellemző. A megkérdezettek 22 százaléka tervezi a tanulmányaira fordítani megtakarításait.
A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő kiírója hisz abban, hogy a gyerekkorban megszerzett alapos pénzügyi ismeretek is nagy hatással vannak későbbi megtakarítási szokásainkra, hiszen a tudatosság tanulható.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?