kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

A főnöknek kell-e foglalkoznia a beosztott lelkiállapotával?

Az elmúlt időszak jelentős kihívás elé állította a cégvezetőket, ugyanis elengedhetetlenné vált, hogy a mindennapos ügymenet mellett munkatársaikra is kiemelt figyelmet fordítsanak. Rá kellett ébredniük arra, hogy a folyamatos és eredményes működéshez elengedhetetlen az alkalmazottak jólléte, aminek megteremtéséhez már korántsem elég a megfelelő fizetés vagy éppen az évente egyszeri egészségnap. Annál jóval többre van szükség. 

human digital group Galambos Ágnes-

Évek óta egyre gyakrabban találkozunk a well-being kifejezéssel, nem véletlenül. A koronavírus-járvány rávilágított arra, mennyire fontos a jó fizikai állapot, az erős immunrendszer és mindennek az alapja, a mentális egészség. 

„Bár továbbra is nagyon lényegesek a rendszeres szűrővizsgálatok, ma már nem elég időnként céges egészségnapokat szervezni, a munkatársak jó közérzetére, biztonságérzetük megtartására is lankadatlanul ügyelni kell. A vezetőknek kulcsszerepük van a well-being megvalósításában, aminek az emberi szempontok mellett számos kedvező hozadéka van. Ez egy magas megtérülésű befektetés, amivel hosszú távon jelentős költségeket lehet megspórolni, emellett növeli az alkalmazott, ezáltal pedig a cég teljesítményét is” – mutatott rá Galambos Ágnes senior tanácsadó, a Human Digital Group ügyvezetője.

Fókuszban a well-being

Az ébrenléti időnk több mint felét a munkahelyünkön, vagy legalábbis munkával töltjük. Nagyon fontos, hogy ez idő alatt jól érezzük magunkat, gondtalanul, jó hangulatban, motiváltan végezzük a feladatainkat. Egy vállalati vezetőnek ma rendkívül szerteágazó területeken kell helytállnia, és elvárás vele szemben, hogy mindenkiből a legjobbat hozza ki a csapatában. 

„Még mindig sok vezető gondolja úgy, hogy munkatársai lelkiállapota az ő magánügyük, neki nem kell azzal foglalkoznia. Ez napjainkban nagyon téves elképzelés. Kutatások által igazolt tény, hogy a cégek teljesítményét kiemelten befolyásolja a dolgozói elkötelezettség, ami pedig attól függ, mennyire érzi magát jól a dolgozó. Ehhez hozzátartozik a csapatban jelen lévő pszichológiai biztonság, és az is, hogy mennyire van lehetősége emocionálisan feltöltődni, például a felettese dicséretétől” – fejtette ki Galambos Ágnes.

Fel kell ismerni a jeleket

Manapság, amikor számos cégnél a munkavégzés hibrid üzemmódban zajlik, azaz megoszlik az otthon és a munkahely között, lényegesen nehezebb felismerni az apróbb jeleket, amelyek arra utalnak, hogy valami baj van. Éppen ezért a korábbinál is fontosabbá vált a nyílt, őszinte kommunikáció a vezető és a beosztottak között. 

„A mentális egészségről sokáig tabu volt beszélni. Ha valakiről kitudódott, hogy pszichológushoz, pszichiáterhez jár, azzal megbélyegzetté vált. Ez az elgondolás olyan mértékben rögzült, hogy egyrészt nem mernek az emberek szakembertől segítséget kérni, másrészt ha mégis hozzá fordulnak, akkor mindent megtesznek azért, hogy ezt titokban tartsák. Pedig ma már a problémák felismerése és a megoldásukra való törekvés – akár külső segítséggel is – az intelligens, fejlődésre vágyó és képes egyén ismérve, ami sokkal inkább dicséretes és példaértékű” – hívta fel a figyelmet a Human Digital Group ügyvezetője, aki csapatával 15 éve foglalkozik vezetőfejlesztéssel.

Hozzátette: „A Covid izolációs betegsége, a létünkért, megélhetésünkért való szorongás, az álmatlanság, mind-mind hatással van a munkavégzésünkre, hiszen következményükként romlik a munkamorál, csökken az energiaszint és a kreativitás. Nem tehetik meg a cégek, hogy ezzel nem foglalkoznak tudatosan.” 

Jóllét Támogató Vezetés

A cégek ma már tisztában vannak azzal, mennyire fontos funkciójuk van a munkavállalók jóllétét támogató intézkedéseknek. A vezetők kiemelt fontosságú, jóllét támogató szerepe azonban még csak körvonalazódik a legtöbb szervezetben. 

„Mi, a Human Digital Groupnál a vállalati well-being napokon vagy éppen a dolgozói forróvonalon túlmutatva egy célzott vezetői programot alakítottunk ki, amely a munkavállalók jóllétét segíti elő. Az utóbbi néhány év pszichológiai kutatásainak eredménye azoknak a vezetői működéseknek a meghatározása, amelyek a dolgozók jóllétét legfőképpen befolyásolják. Ezekre a kritériumokra építve dolgoztuk ki új programunkat, amelyet Jóllét Támogató Vezetésnek neveztünk el. Olyan szakembergárdát gyűjtöttünk össze, akik egyfelől a saját életükben hiteles személyes tapasztalatot, másfelől a vezetőképzés terén magas szintű szakmai tudást szereztek a témában. Ezáltal képesek a programban részt vevő menedzsereket is hatékonyan fejleszteni abban, hogy a csapatukban egyensúlyban lévő, energizált kollégák dolgozzanak” – mondta el Horváth Gábor senior tanácsadó, a program termékfejlesztési vezetője.

Jóllét és jól idősödés

Végül, de nem utolsósorban, a jólléthez kapcsolódik az is, hogy 50 vagy 60 éves korunkon túl megtartsuk fizikai és mentális egészségünket. 

„A munkavállalók munkaképességét is ki kell tolni, nem csak a nyugdíjkorhatárt. Ezt úgy lehet elérni, ha a well-being mellett a well-aging (jól idősödés) fogalmával is megismerkednek a vezetők, azaz több figyelmet szentelnek 50 feletti munkatársaiknak, hogy mind fizikailag, mind mentálisan munkaképesek maradjanak egészen a nyugdíjkorhatár eléréséig. Ez nagyon fontos és halaszthatatlan feladat. Általános probléma, hogy a cégvezetők nem tudnak mit kezdeni cégük korfájával. Fiatalokat vesznek fel, akik még nem tudnak eleget, az idősebbek viszont már nem akarnak fejlődni, változ(tat)ni, és a kiégés határán vannak. Ezeket a korcsoportokat kell összegyúrni egy sokszínű, jó hangulatú, hatékony csapattá” – tudtuk meg a Human Digital Group tanácsadóitól.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket

Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek... Teljes cikk

Honnan tudhatjuk, hogy már nem egészséges az, amennyit dolgozunk?

"Ha elfelejtjük, hogy kell feltöltődni. Elfelejtjük, hogy az este nem arra való, hogy hazavigyük a munkát és otthon folytassuk, hanem arra, hogy... Teljes cikk

Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyság tízből kilenc dolgozó érzett magas vagy extrém mértékű nyomást és stresszt az elmúlt egy... Teljes cikk