A Fürge Diák versenyének nyertese Miami Beachen tanulhat angolt - jelentkezzen
Még egy hónapig jelentkezhetnek a tanulók a Fürge Diák Iskolaszövetkezet egész éven át zajló pontgyűjtő versenyére, melynek fődíja egy háromhetes angol nyelvtanfolyam az Egyesült Államokban. Az ország 18 pontján szuperhősök is részt vettek a Fürge DiáX felkutatásában - olvasható a szövetkezet közleményében.
- A játékra már több mint 190 szövetkezeti diákunk jelentkezett, reméljük, hogy az utolsó napokban megduplázhatjuk a résztvevők számát - mondta Baksy Marianna, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet marketing vezetője.
A Fürge DiáX elnevezésű, egész éven át zajló, háromfordulós pontgyűjtő versenyének célja, hogy a Fürge Diák tagjai a fordulókon minél több pontot gyűjtsenek, így először megyebajnokká, végül a fődíj nyertesévé váljanak. A játék március 5-én indult, s november 20-ig tart. Az első fordulóra március 30-ig adhatták be a diákok egyedi reklámötletüket, mellyel iskolaszövetkezetüket népszerűsítenék. -–- Kifejezetten olyan ötleteket várunk, ami kreatív és nem költséges, amit a diák maga is meg tud valósítani némi támogatással -–- mondta Baksy Marianna. A beérkezett reklámötletek közül minden Fürge Diák irodával rendelkező megyében megvalósítják a legjobbakat, és azokat anyagilag is támogatják.
A második fordulóban a Fürge Diák irodáinak megyéiben zajlik majd a megyebajnokok kiválasztása. Három feladattípussal szerezhetnek pontot a versenyzők: a nyári hónapokban, a Fürge Diák Iskolaszövetkezeten keresztül vállalt, száz ledolgozott óra feletti munkával szerezhetnek pontot. A játék Facebook-oldalán a versenyzőknek munkaélményeikről naplót kell vezetniük, és minél több like-ot kell gyűjteniük az egyes bejegyzésekre, valamint a "hónap feladatával" is pontot lehet szerezniük.
A második forduló végén kiválasztott megyebajnokok folytathatják a versengést a harmadik fordulóban, ahol a játék Facebook-oldalán kell továbbra is publikálniuk, valamint az őszi hónapokban két alkalommal megrendezendő logikai és ügyességi vetélkedővel szerezhetnek további pontokat a versenyzők.
A legtöbb pontot gyűjtő diák a 2013-as nyári szünetben egy háromhetes angol nyelvtanfolyamot nyer, félpanziós ellátással Miami Beachen. A megyebajnokok pedig megyénként 25 ezer forint értékű ajándékcsomagot kapnak. - A novemberig tartó játékkal nem csupán több tízezer diákunk számára akartunk hasznos elfoglaltságot szervezni, hanem közösséget is szeretnénk kovácsolni belőlük -–- fogalmazta meg a verseny céljait Baksy Marianna.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek