kapubanner for mobile

A gyakornokok fizetésének törvényi szintű emelését kérjük!

Négy szakszervezeti szövetség ifjúsági tagozata kezdeményezi a szakmai gyakorlatok rendszerének felülvizsgálatát, áll a négy szervezet a HR Portálhoz eljuttatott közleményében.

Véleményünk szerint a felsőoktatási szakmai gyakorlatok rendszerét számos ponton érdemes felülvizsgálni és egységesíteni. Az egyik legfontosabb kérdésnek a gyakornoki fizetések rendszerének felülvizsgálatát tartjuk.

Ahogy az ombudsmani vizsgálat is rámutatott a tavalyi évben: a felsőoktatási intézmények számos helyen eltérően, bizonytalanul értelmezik a szakmai gyakorlattal összefüggő egyes kérdéseket, jogviszonyokat. (Szükséges-e együttműködési megállapodást kötniük a szakmai gyakorlóhellyel? Milyen jogviszonyban áll a hallgató a gyakorlati hellyel, annak be kell-e jelentenie a hallgató munkavállalását az illetékes hatóságoknál? Mikor, milyen jogviszony alapján jogosult a hallgató társadalombiztosítási ellátásra?).

A képzési program keretében, illetve a képzés részeként megszervezett szakmai gyakorlat vagy gyakorlati képzés során végzett munka esetében díjazás illetheti meg a hallgatót, illetve a 6 hét időtartamot elérő egybefüggő gyakorlat esetén kötelező a díjazás. A díjazás értéke legalább hetente a minimálbér 15 százaléka, amit – eltérő megállapodás hiányában – a szakmai gyakorlóhely fizet.

Kezdeményezzük az összeg szorzószámának emelését! Amennyiben a munkaviszony minden eleme teljesül, joggal vetődik fel a kérdés, hogy a bér vonatkozásában miért is tér el az összeg a hallgatók hátrányára évek óta változatlan mértékben?

Javasoljuk – egyetértve a hallgatói munkaszerződés és a szakképzésben részt vevő tanulóknál történt idei változásokkal (a hallgatói munkaszerződések szélesebb körű alkalmazásának ösztönzése érdekében mentesülnek a biztosítási- és járulékfizetési kötelezettség alól azok a hallgatók, akiket hallgatói munkaszerződés alapján képzési program keretében vagy a képzés részeként megszervezett szakmai gyakorlat vagy gyakorlati képzés keretében foglalkoztatnak.

A munkáltatónak sem kell szociális hozzájárulási adót fizetni ezen jogviszonyok alapján) – hogy az általunk javasolt kifizetendő összeg növekedését munkáltatói oldalról kompenzálva további mentességek kerüljenek bevezetésre, segítve a fiatalok foglalkoztatását.

Áll mindez a Munkástanácsok Ifjúsági Tagozata, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata, az Értelmiségi Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata és a LIGA Szakszervezetek Ifjúsági Tagozata közleményében.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek