kapubanner for mobile

A gyógyvízen is túl!

Ugye te is voltál már Hajdúszoboszlón? Az alföldi várostól, Debrecentől 22 km-re fekszik. Mára Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma és egyben országunk legkedveltebb idegenforgalmi központja is. Ha szimpatikus hely, szeretnék pár hasznos tippet adni utazásodhoz!

A “mennyei” Harangház!

Szereted a harang játékát és mennyei hangzását? Akkor meg kell nézned a Harangházat! 2000-ben adták át, az építmény Rácz Zoltán építész munkája, ahol Oborzil Editnek és férjének, Jeney Tibornak haranggyűjtemény-adománya található.

Nagyjából, 50 különleges, alumínium ötvözetből előállított harang áll itt, amelyek réselt eljárással készültek. Az eljárás befolyásolja az egyes harangok hangzását. A monumentalitást sugalló “monstrumot” egész évben megtekintheted a Szent István Park 1-3 szám alatt.

Kis református templom

Körülbelül a 15. században épülhetett. A török-tatár pusztítások eléggé megviselték, így kiégése után csak az 1700-as években tudták helyreállítani. Számos átalakítás után, 2000-ben nyerte el a ma is látható formáját. A torony és a templom fényszórós világítást kapott, így ma a Kálvin tér egyik legkiemelkedőbb épülete.

Titokzatos Erődfal-Sarokbástya

A református templom körül, egy szakaszon megmaradt az erődfal és a kör alakú sarokbástya is. A falakat a hajdúvitézek alakították át. A fal mintegy 20 méteres, amelyen nyitott, körte alakú lőréseket láthatsz. Szomorú nevezetességként él a köztudatban az 1660-as incidens, amikor elszántan védekezett a hajdú lakosság a törökök ellen.

Múzeumi séta

Érdekel a várostörténet? Ez esetben a Bocskai István Múzeum várostörténeti gyűjteménye hűen reprezentálja azt.

Mindezek gyűjtését egy történelemtanár kezdte meg, de a megmozduláshoz egy idő után csatlakozott az egész lakosság. Az állandó kiállítás gondolatát végül az ‘50-es években valósították meg.

Miket láthatsz itt? Népművészettel, mezőgazdasággal kapcsolatos tárgyakat, valamint a Múzeumi Galériát.

Méltán híres Hungarospa

A fürdőnegyed területén található az Aqua Palace, ami élményfürdővel, gyerekvilággal, szaunával, wellnesszel kényezteti a fürdőzőket. Közvetlen összeköttetésben van a gyógyfürdővel, aquaparkkal is.



Lássuk, mi van még itt! 15 ezer négyzetméternyi vízi paradicsom! 20 medence, mozi fürdő, jégbarlang fürdő, trópusi fürdő, római fürdő és termálfürdő. Két külön szinten élvezhetik a gyermekek a vízi világot, hogy ők is igazi élménnyel térhessenek haza!

A sport szerelmesei sem csalódnak majd! Jöhet a szörf, squash, asztalitenisz!

És ami a legvagányabb! Óriási csúszdák mindenhol! A legmagasabb csúszda két emeletet is átölel, több mint 8 méter magas, a teljes hossza pedig meghaladja a 74 métert!

Nos, mire vársz még? Kaland, élmény, nyaralás! A szállás miatt se aggódj! Keress hajdúszoboszlói apartmanokat az apartman.hu oldalán!
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek