A kormány a szakmák jegyzékének egyszerűsítésén dolgozik
A kormány átláthatóvá akarja tenni a szakképzés rendszerét, ezért a következő időszakban egyszerűsítik és egyértelműsítik a szakmák jegyzékét - mondta Palkovics László az innovációs és technológiai miniszter az Európai Szakképzési Hét zárórendezvényén.
Palkovics László felidézte, a szakképzés átalakításánál a kormány elsősorban a munkaerőpiac igényeire figyelt, ezt szolgálta többek között a duális képzés és a szakgimnáziumi rendszer bevezetése, illetve a szakképző intézmények műszaki fejlesztése is. A szakmák jegyzékének egyszerűsítése is illeszkedik ebbe a sorba szavai szerint.
A kormány arra törekszik, hogy a szakgimnázium, a szakközépiskola a gimnázium versenytársa legyen, ugyanis ma Magyarországon még többen végeznek gimnáziumban, mint szakképzésben. A miniszter szerint európai példák is alátámasztják a kormány törekvéseit, hiszen Finnországban, Németországban és Ausztriában is lényegesen többen szereznek szakképzettséget, mint általános gimnáziumi érettségit.
A digitalizáción alapuló, most zajló negyedik ipari forradalom nagy mértékben átalakítja majd a munkaerőpiacot – tette hozzá. Annak érdekében, hogy a szakképzés megfeleljen a jövő kihívásainak az Innovációs és Technológiai Minisztérium két városban (Győrben és Miskolcon) elindította az újgenerációs szakképző intézmények programját. A projekt jövőre Kecskeméten és Debrecenben folytatódik - fogalmazott a miniszter.
A tárcavezető szerint a magyar gazdaságnak elsősorban mérnökökre, informatikusokra és természettudományos végzettséggel rendelkező szakemberekre van szüksége. Ezért a kormány a következő időszakban azért dolgozik majd, hogy a felsőoktatásba jelentkező diákok 40 százaléka ilyen jellegű képzésekre jelentkezzen. Hozzátette, míg 2012-ben a felsőoktatásba jelentkezőknek csupán 22 százaléka választott ilyen irányú felsőoktatási képzéseket, 2018-ban ez az arány már elérte a 29 százalékot.
Az Európai Szakképzési Hét programjai minden évben szeptembertől decemberig tartanak, a rendezvény sorozat célja a szakképzés vonzóbbá tétele. Magyarországon rendezik az összeurópai programok 27 százalékát.
mti
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Senior Project Manager az a szakember, aki már tudja, hogy a projektek ritkán mennek terv szerint — és pontosan ezért bízzák rá a legösszetettebb,... Teljes cikk
A Junior Account Manager az értékesítés és az ügyfélkapcsolatok világába való belépés egyik legnépszerűbb útja. Feladata az ügyfelekkel való... Teljes cikk
A BI Analyst, azaz business intelligence elemző az a szakember, aki a cég adataiból értelmes képet rajzol — olyat, amelyre a vezetők döntéseket... Teljes cikk
- Fordulat a győri Audinál: elkezdték átképezni a dolgozókat az elektromos korszakra 1 napja
- A tanulás fájdalmától az AI-forradalomig: így alakul át a vállalati oktatás 2 napja
- Nem az a kérdés, lesz-e elég munkahely, hanem hogy lesznek-e megfelelően képzett munkavállalók– HR-kihívások a permakrízis korában 3 napja
- 6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről? 3 napja
- Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot 5 napja
- Ő lesz az új oktatási miniszter 7 napja
- Itt egy új munkakör, amiben rekord összeget kereshetsz 7 napja
- Tyúk vagy tojás? Az MI-szakadék, amiért a HR nagy árat fizethet. 1 hete
- Nyelvtanulás AI-val: négy tévhit 1 hete
- Gimnáziumok vezetői írtak levelet Magyar Péternek az oktatási miniszterjelölt kapcsán 1 hete
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?