A közlekedésben dolgozók kétszámjegyű emelést várnak
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) sajnálattal vette tudomásul, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán nem született kétszámjegyű megállapodás, sem a minimális bér, sem a garantált bérminimum emeléséről -írták közleményükben.
A szervezet szerint bizakodásra adhat okot, hogy az egyelőre gazdaságilag bizonytalan 2020-s évre is 8-8%-os bérminimum-emelésről született egyezség. De abban az évben már mindenképp kétszámjegyű emelést akarnak elérni. A Szövetség már a további bérfejlesztésre fókuszál, ezért fenntartja a Volán szakmában a kétszámjegyű bérfejlesztés igényét. A 2019. évre vonatkozó -a három éves bérmegállapodásból adódó - 5%-on túl, egy újabb két éves megállapodás keretében további 8-10%-os keresetfejlesztést tart szükségesnek erre az évre.
A KMSZ nehezményezi azt is, hogy az érdeklődésére a döntéshozói körökből semminemű válasz nem érkezik. Sajtóhírekből értesülnek arról, hogy a háttérben nagy létszámú munkabizottság tervezi a jelenlegi struktúra újbóli átszabását. A KMSZ sérelmesnek tartja hogy, ezekről az elképzelésekről egyáltalán nincs egyeztetés, sem a szakmai, sem a szociális partnerekkel.
Úgy a szakszervezeti, mint a munkáltató oldal a sajtóból értesül hivatalosnak kevésbé mondható átszervezési szándékokról. A KMSZ úgy véli, hogy az újabb átszervezési törekvések azt bizonyítják, hogy a Volán-társaságok összevonása nem bizonyult sikersztorinak. Egyébként már csak a munkaerő megtartása miatt is elengedhetetlennek tartja a munkaerőmegtartás okán a kétszámjegyű bérfejlesztést.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?