kapubanner for mobile

A kulturális szféra is csatlakozna a közszolgálati sztrájkhoz

Mozgósítaná tagjait a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ), valamint a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége (MSZSZ) is a közalkalmazotti bérekről szóló tárgyalások eredményessége érdekében - közölték a szervezetek vezetői.

images

A két szakszervezet internetes honlapján arra hívja fel tagjait: csatlakozzanak a február 21-ére tervezett kétórás közszolgálati figyelmeztető sztrájkhoz.

Fenyves Kornél, a KKDSZ elnöke az MTI-nek elmondta: a szakszervezet tagjai az intézmények nyitvatartási idejének első két órájában tartanák meg a sztrájkot. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egyes közművelődési intézmények inkább a látogatottabb órákban zárnának be, annak érdekében, hogy ne "csak maguknak" sztrájkoljanak, hanem a látogatók is észleljék a munkabeszüntetést.

A könyvtárak, múzeumok, levéltárak, illetve egyéb művelődési, közgyűjteményi intézmények dolgozóit tömörítő szervezet elnöke megjegyezte: felmérés zajlik, eddig 6-7 megyéből a partnerintézmények több mint fele jelezte rézvételét a figyelmeztető sztrájkban.

Az MSZSZ internetes honlapján "virtuális tagtoborzást" indított el, amelynek célja, hogy felmérjék, kik csatlakoznának a sztrájkhoz.

"Szeretnénk tájékoztatni a szervezeteinket, hogy bár a kezdetek óta tagjai vagyunk az egységes, közalkalmazottakat képviselő szakszervezeti fórumnak, most mégis úgy érezzük, itt az idő lépni, felmérni a terepet" - mondta Kozma Károly, a szervezet főtitkára az MTI-nek. Hozzátette azonban, hogy az utolsó pillanatig bíznak abban, a kormánnyal való egyeztetés nyomán a versenyszférában elfogadott béremelés középértékére számíthat a közalkalmazotti szféra is.

Kozma Károly megjegyezte: vannak módszereik arra, hogy ha az esetleges tárgyalások eredménytelenül érnének véget, miként sztrájkolnának a szervezet intézményeiben. A főtitkár konkrétumokról egyelőre nem kívánt nyilatkozni.

Mint ismert, az egységes közszolgálati sztrájkbizottság február 21-ére kétórás, általános közszolgálati figyelmeztető sztrájkot hirdetett. A felhívást február 1-jén tették közzé, miután nem sikerült megállapodniuk a kormány képviselőivel a közszolgálati szférára vonatkozó ez évi béremelésről.

  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek