kapubanner for mobile

A legtöbb gólpasszt kiosztó játékosok a 2000-es években

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A legtöbb gólpasszt adó játékosokat szedtük össze a 2000-es évek első öt szezonjából, a top 10 ligát vettük figyelembe.

fogadoiroda

A 2000/01-es idényben a kevésbé ismert Milan Rapaic végzett az élen 18 assisttal, az akkor 26 éves horvát középpályás 18-szor szolgálta ki gólt érően a társait. A 49-szeres horvát válogatott játékost épp ebben az idényben igazolta le a Fenerbahce, 2 évet töltött a csapatnál a bemutatkozása pedig igen jól sikerült és még a bajnoki cím is összejött az év végén. A második helyen az akkor már a Real Madridot erősító Luís Figo található 17 gólpasszal, mögötte pedig a Galatasaray-ban levezető már 35 éves Gheorghe Hagi rakott össze még egy 16 gólpasszos idényt az online fogadóirodák adatai szerint.

A következő szezonban már volt olyan játékos, aki a 20 gólpassz is elérte, Joao Pinto csatár létére inkább a gólpasszok osztásában jeleskedett karrierje során, a Sporting csapatában 9 gól mellett 20 gólpasszt adott a 2001/02-es szezonban. A második helyen Zé Roberto található, aki 4 évet húzott le a Leverkusenben, az utolsó éve nagyon jól sikerült, 17 gólpasszal járult hozzá a csapat szerepléséhez a bajnokságban. A csapat pedig nagy meglepetésre döntőt játszott a Bajnokok Ligájában, Zé Roberto pedig nyáron távozott a Bayern Münchenhez. A harmadik helyen Robert Pirés végzett 15 gólpasszal.

A 2002/2003-as szezonban hozta össze Thierry Henry minden idők egyik legdurvább egyéni teljesítményét, hiszen már önmagában az, hogy 25 gólpasszt kioszt az is nagyjából megismételhetetlen, de az Arsenal francia legendája még 24-szer a kapuba is talált mellette. Ez mégsem volt elég ahhoz az Ágyúsoknak, hogy megvédjék a bajnoki címüket, igaz egy évvel később viszont újra bajnokságot nyertek.

1 évvel később a Porto volt az év meglepetéscsapata, ahol egy világklasszis irányítót fedezett fel magának a világ Deco személyében. A később a Barcelonába igazoló portugál középpályás már az előző idényben is a harmadik legjobb volt a gólpasszok terén 18-al, ebben a szezonban viszont 17 is elég volt neki ahhoz, hogy az élen végezzen. Mögötte a Lokomotiv Moszkva gólpassz felelőse Dmitri Loskov következik 16-al, aki az előtte lévő szezonban szintén 18-ig jutott. A harmadik helyen egy másik oroszt játékos következik, aki ekkoriben kezdte el a Zenitben bontogatni a szárnyait, Andrej Arshavin 22 évesen 14 gólpasszig jutott az idényben.

2004-2005-ben a top ligák játékosai uralták a listát, Frank Lampard 16 assistot osztott ki ekkor a Chelsea-ben, Ronaldinho 1-el maradt el tőle, 14 gólpassza pedig sokan zártak a bajnokságukban, például Akesandr Hleb, Thierry Henry, Kaká, Mauro Camoranesi, vagy éppen Ibrahima Yattara.

 

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek