Üdvözli az új vendégmunkástörvényt a munkaerő-kölcsönző
A munkaerő-kölcsönzés szerepének erőteljes növekedésére számít a Pensum Group - közölte a humánerőforrás szolgáltató társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján (BÉT) csütörtökön, miután értékelték "A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról" szóló törvénytervezetet.
A társaság üdvözli, hogy a tervezet alapján - melyről portálunk is beszámolt - nem változik az eddigi szabály azt az elvet illetően, hogy vendégmunkásokat továbbra is csak minősített kölcsönbeadók hozhatnak be az országba gyorsított eljárás keretében. Hangsúlyozták, elkötelezettek a magyar munkavállalók foglalkoztatása iránt, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a vállalat harmadik országbeli munkavállalókkal foglalkozó üzletága is erősödik.
Az idén 62 új partnerrel kötött szerződést, amelyekből 25 kimondottan harmadik országbeli munkavállalók meghatározott munkakörökben történő foglalkoztatására irányul, az év végéig több mint 500 munkavállaló kölcsönzését prognosztizálják ebben az üzletágban - írják a közleményben. Felidézik, hogy a Pensum Group 2023 júniusa óta foglalkoztat harmadik országbeli munkavállalókat, akiknek a létszáma folyamatosan nő, de a belföldi munkavállalók száma még mindig jelentősen magasabb, és a társaság továbbra is törekszik az arányok megtartására.
Hadházy Tamás, a cég igazgatóságának tagja a közleményben fontosnak nevezte azt a kormányzati célkitűzést, hogy az üres álláshelyekre elsősorban magyar munkavállalókat kell mobilizálni. Ugyanakkor üdvözlik annak a lehetőségnek a megtartását, hogy a gazdaság érdekeinek megfelelően azokra az állásokra, amelyeket magyar munkavállaló nem tud betölteni, lehetőség legyen vendégmunkásokat alkalmazni a meghatározott keretrendszerben - tette hozzá.
A Pensum Group mindkét munkaerőkölcsönzési ágazata az idei harmadik negyedévben jelentős bővülést ért el. A belföldi magyar munkaerőkölcsönzés a tavalyihoz képest 15 százalékkal, a külföldre irányuló munkaerőkölcsönzés pedig 32 százalékkal növekedett. Így a társaság árbevétele a tavalyihoz képest a harmadik negyedévben 30 százalékkal, míg az első 9 hónapban összességében 14 százalékkal bővült - tájékoztattak.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?