A munkanélküliség pszichés következményei
A munkahelyét elveszítő embernek nem csak az anyagi, hanem az állástalanság érzelmi és pszichés következményeivel is meg kell birkózniuk, írja a WEBBeteg.hu. Ez tartós munkanélküliség esetén testi tünetekkel is jár.
A munkahely elvesztését követő 3. hónapban jelentkeznek az első testi panaszok. Vannak, akik fejfájásra, alvászavarra, nyugtalanságra, idegességre, fáradékonyságra panaszkodnak.
Fél év elmúltával már szinte mindenki átesik valamilyen lelki problémán. Erre az időszakra már csalódottság és reménytelenség jellemző. Jellemzővé válhat kisebb-nagyobb hangulatingadozás, szorongásos periódus vagy alvászavar.
A kialakult helyzet miatt az álláskeresők önbizalma jelentősen csökken. A helyzet tudatos kezelése javíthat a munkanélküli állapotán, például, ha úgy fogja fel, hogy az álláskeresés a munkája és erre rendezkedik be.
WEBBeteg.hu
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk
Az AI és az új technológiák nemcsak munkahelyeket alakítanak át, hanem a teljes bér- és készségstruktúrát is. Friss adatok szerint ennek legnagyobb... Teljes cikk
Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Work-life balance 2 hete
- Munkahelyi egészségromlás - feleslegesen szenvednek a munkavállalók? 3 hete
- A rendszeres röplabdázás és annak hatása az életminőségre 3 hete
- A 40 feletti magyarok többsége háttérbe szorítja testi-lelki egészségét és magányos 4 hete
- Mit tehetünk, hogy jobban aludjunk? 4 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 1 hónapja
- A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre 1 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Nem csak stresszesek: ezek a munkák teszik leginkább tönkre az egészséget 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?