A reklámipar is megszenvedi a járványt, milyen gyors lesz a kilábalás?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA reklámok világa az új helyzetben gyökeresen megváltozott. Pár hónappal ezelőtt teljesen normális volt olyan reklámot látni a televízióban, ami például a közös családi ebédre, az ölelésekre, kézfogásokra, és a szeretete efféle megnyilvánulására ösztönözték a nézőt.
Olyannal is találkozhattunk, ahol az embert arra buzdították, hogy bátran egyenek kézzel, és élvezzék ki a gyerekkori emlékeket. Az utazásról is láthattunk különböző rövid másodperceket, ahol az autóban, buszon vagy éppen máshol mentek az emberek. Azonban, ha ma látnánk ezeket a képeket a tévében, akkor valószínűleg megrökönyödve figyelnénk.
Az új valóság pár hónap alatt megváltoztatta az életünket. Ma már mindenhol azt halljuk, hogy próbáljunk egészséges távolságot tartani egymás között, még akkor is, ha barátok vagyunk, vagy régóta ismerjük egymást. Ilyenkor történik, hogy két métert kihagyva köszönünk, elfelejtjük az öleléseket, és mindenki a saját tányérjából eszik, ha egy kisebb családi csoport összegyűlne. Azonban főleg külföldön ez még mindig nem lehetséges. Bár Magyarországot kisebb mértékben érintette a legújabb járványhelyzet, ez mégis megváltoztatta a reklámipar működését.
Persze máshogy is érintve lettek az iparban dolgozók élete, hiszen sokan elveszítették a munkájukat. Csökkent a reklámok utáni kereslet, mivel sok cég már nem engedhette meg magának, és itt nemcsak a televízióról beszélünk, hanem a rádióról és más marketing szövegkészítőkről is, akik egyik pillanatról a másikra megrendelő nélkül maradtak. A reklámpiacon felére estek a hirdetések és különösen nehéz helyzetbe került a nyomtatott reklámok készítője, hiszen a molinók készítése, matricák nyomtatása erősen kötődik a konferenciaiparhoz, amely közel nullára esett vissza.
Nem tudjuk, hogy meddig fog tartani a járvány, azonban a vakcina megjelenéséig biztos, hogy figyelni kell az újabb hullámokra, ez pedig azt jelenti, hogy bizonytalan időre meg kell változtatni a reklámok működését is.
A cégek, akik pillanatnyilag bezártak, a zárt ajtók mögött tudnak segíteni az egészségügyben dolgozóknak, vagy másoknak azáltal, hogy maszkokat, kesztyűket és más védőfelszereléseket gyártanak. Azonban nem biztos, hogy megengedhetik maguknak a reklámokat. Az is megváltozott, hogy az emberek mit keresnek. Már lehet, hogy nem sminket vagy parfümöt fogunk szülinapra ajándékozni, hanem egy Matyó hímzéses maszkot, hiszen ha már viselni kell, akkor legyen egyedi. Ehhez hasonlóan hirtelen a kézfertőtlenítők és más higiéniai termékek is felkapottá váltak.
Ahhoz, hogy a reklámipar minél gyorsabban talpra álljon, egy kis ötletelésre van szükség. Azok fognak tudni visszatérni a képernyőkre, és lendíteni a vásárlásukon, akik gyorsan alkalmazkodnak az új helyzethez. A márkák, akik eddig is használták az online felületet ugyanúgy reklámozhatnak, hiszen a ruha, vagy tárgyak postázása nem állt le. Emellett a jó szlogenekkel befutó cégek a járványhelyzetet is kihasználhatják. Erre legjobb példa a "Maradj otthon", amit mindenki használ, de a Guinnesstől származik.
Hónapok telhetnek el, hogy újra az ölelkezést és az együtt evős embereket lássuk a tévében, azonban a reklámipar ettől még nem hal meg. Már most is folytathatják a munkájukat, hogyha képesek alkalmazkodni a helyzethez, és a vírus szabta új szabályok szerint megjelenni a képernyők felületén. Most lehet, hogy valaki egyedül fog utazni, vagy egyedül eszik, esetleg telefonon keresztül beszélget a barátaival, de ezzel az üzenettel is kifejezi, hogy egyetért az óvintézkedések fontosságával, miközben ugyanúgy felhívhatja a márkájára a figyelmet.

Belső változások

A jó ötletek, mint mentőövek

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?