A szabadság megszakítása
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat
A munkáltató kivételesen megszakíthatja a munkavállaló már megkezdett szabadságát. Ezt azonban csak fontos érdekből teheti meg, döntését meg kell indokolnia. A szabadság megszakításának indoka lehet például, ha befut egy fontos megrendelés, vagy hirtelen megbetegszik valaki, és a szabadságát töltő munkavállalóra nagy szükség van a cég működtetése szempontjából. Indokolatlanul azonban senkit sem lehet - visszarángatni - a szabadságáról. Bizonyos munkakörökben dolgozóktól, illetve a vezetőktől elvárják, hogy jelentse be, hol tölti a szabadságát. Előfordulhat az is, hogy a munkáltató napi kapcsolatban marad a dolgozóval a szabadság idején is. Azt azonban nem szabhatja meg a munkáltató (mert joggal való visszaélésnek minősül), hogy a munkavállaló hol nyaralhat (például csak 50 kilométeres körzetben, mert bármikor szükség lehet rá, és vissza kell hívni).
A szabadság megszakítása esetén természetesen nem számít bele a szabadságba a visszahívott dolgozó utazásának ideje, valamint a munkában töltött idő. A munkáltató köteles megtéríteni a munkavállalónak a szabadság megszakításával összefüggésben felmerült kárát, illetve költségeit. A munkavállaló kérheti, hogy az igénybe nem vett szabadságát a munkáltató egy másik időpontban adja ki.
A szabadság megszakítása esetén természetesen nem számít bele a szabadságba a visszahívott dolgozó utazásának ideje, valamint a munkában töltött idő. A munkáltató köteles megtéríteni a munkavállalónak a szabadság megszakításával összefüggésben felmerült kárát, illetve költségeit. A munkavállaló kérheti, hogy az igénybe nem vett szabadságát a munkáltató egy másik időpontban adja ki.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?