A szakszervezet szerint kevés az 5 százalékos béremelés a Volánnál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKeveslik az 5 százalékos béremelést a Volánnál, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) szerint emiatt sokan elhagyják a szakmát. A munkavállalók elégedetlenségét fokozta, hogy mind a minimálbér, mind a garantált bérminimum több százalékponttal emelkedett (8-8%), mint a bérfejlesztés - írják sajtóközleményükben.
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége szerint a bérhelyzet, a foglalkoztatási problémák és a járműpark állapota miatt már nem elszigetelt jelenség a járatkimaradás. Egyelőre nem tömeges méretben, de ennek a veszélye is fennállhat - áll a közleményben.
2017-ben és 2018-ban a béremelés meghaladta a 15%-ot, ami éreztette hatását a munkaerő helyzeten és csillapította a munkavállalói elégedetlenséget - emlékeztetnek.
A munkaerőpiaci gondok mérséklése érdekében a KMSZ újabb, két évre szóló bérmegállapodást tart szükségesnek a Volán-portfólióban. 2019. évre további 5 %-ot igényelnek január 1-jétől visszamenőleges hatállyal, 2020-ra pedig (8 %-os bérminimum-emelés plusz várhatóan 4 %-os nemzeti össztermék növekedés hatására) 12%-os bértömeg-növekedést tartanak indokoltnak.
A KMSZ ennek érdekében kezdeményezi a társ szakszervezetekkel közösen a Munkaadói Szövetség (a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége) és a KSZ-aláíró szakszervezetek által alkotott Vegyes Bizottság összehívását.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?