A Széchenyi Pihenőkártya irányába fejlődhet a cafeteria
Versenyre, a már elért eredmények megtartására, illetve fejlesztésre készül 2012-ben az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. A Széchenyi Pihenőkártyával kapcsolatban csak jó tapasztalatokról számolt be a HR Portálnak adott interjújában Róth Lajos, a vállalat vezérigazgatója. A gazdaságot, a belföldi turizmust élénkíti ez a termék, és már az is elmondható, hogy a kártyás felhasználású béren kívüli juttatás ott hasznosul, ahová a munkáltató és a törvény szánja.
- Tizennyolc éve vagyunk jelen a béren kívüli juttatások piacán. Az Önkéntes Nyugdíjpénztár és az Egészségpénztár mellett három éve Cafeteria kártyát is forgalmazunk. Nagyon sok elfogadóhellyel és munkáltatói partnerrel sikerült ez idő alatt elfogadtatni ezt a kártyás felhasználási rendszert. Ez a tapasztalat, a speciális tudás alapozta meg a jelentkezésünket. A szervezés kezdetekor a rendszerről annyi információnk volt, hogy az üdülési csekk helyett szeretne az állam egy legalább olyan színvonalú, de a munkavállalók számára olcsóbb szolgáltatást, jelentős adókedvezménnyel támogatni. Most, hogy az üdülési csekk már nem adható, de még egy évig a kint lévő csekkek felhasználhatóak, pontosan látjuk a két juttatás közti különbséget.
Azzal, hogy a juttatást idén kizárólag, jövőre nagyrészt üdülési célra lehet igénybe venni, elmondható, hogy kifejezetten a belföldi turizmus intézményeit lehet ezzel bevételhez juttatni. A SZÉP kártyát kifejezetten egy adott célfogyasztásra adja a munkáltató, és ezt az összeget csak az adott körben lehet felhasználni. A SZÉP kártya, mivel elektronikus utalvány, nem lehetséges vele visszaéléseket elkövetni. Nincs másodlagos piaca sem, illetve csak az használja fel és ott, aki kérte, és amely elfogadóhellyel mi már korábban leszerződtünk.
- Nyár elején a HR vezetők már nagyon várták a SZÉP kártyát. Milyen tapasztalatokra sikerült az elmúlt fél évben szert tenni, illetve hol áll most az elfogadóhelyi, illetve a munkáltatói és munkavállalói taglétszám?
- A piacon elsőnek mi indultunk el, a lehető legkorábbi engedélyeztetéssel. Fél év alatt 470 céggel és körülbelül 2300 elfogadóhellyel kötöttünk szerződést, valamint közel tízezer kártyát bocsátottunk ki. A felhasználással kapcsolatban a számlamozgáson kívül még eddig nem kaptunk visszajelzést, amit én inkább pozitívan értékelek, hiszen ha probléma jelentkezett volna, arról már bizonyára tudnánk. A cégek részéről nagy az érdeklődés, amelyet részben az új törvényi változásoknak is köszönhetünk. Megemelkedett ugyanis a SZÉP kártyára utalható összeg. Jövőre már évi 450 ezer forintért választhat a munkavállaló a kártya juttatásai közül úgy, hogy a juttatásokra szánt összeg három különböző zsebbe kerülhet.
Aki csupán ezeket a tényeket figyeli, az könnyen hiheti, hogy a munkáltatói partnereinkkel nem szükséges külön is foglalkozni, elég csak a kedvező törvényi környezet alapján özönlő érdeklődőket kiszolgálni. Ez azonban nem így van. Információkat nyújtunk számukra a termékről, az előnyökről, a teljes folyamatról, és azt tapasztaljuk, hogy a munkáltatók igénylik is ezt a segítséget, amit nagyon szívesen meg is adunk a számukra. Akik eddig is partnereink voltak a Cafeteria kártya kapcsán, azoknak az eljárásrend már ismerős, de a százezer Cafeteria kártya tulajdonos munkavállalónak is készítettünk tájékoztatót a SZÉP kártyáról.
Sok vállalat pedig most, az év végével szembesül azzal, hogy a szoros gazdálkodás mellett is sikerült valamennyi maradványösszeget megtakarítania, és ezt - amennyiben a dolgozók javadalmazására szánja -, a leghatékonyabban béren kívüli juttatásokra, ezen belül SZÉP kártyára tudja elkölteni.
Versenyhelyzet házon belül és kívül?
- Ahogy említette, Önökön keresztül eddig két önkéntes pénztáron, illetve a már meglévő Cafeteria Kártyán keresztül tudtak a munkáltatói partnereik a munkavállalóik részére béren kívüli juttatásokat adni. Mi lesz most ezekkel a termékekkel? Kinek éri meg a továbbiakban bármelyiket választani?
- Az Önkéntes Nyugdíjpénztár hosszú távú befektetés, amely sokaknak jelent lehetőséget az öngondoskodásra. Ennek ma már egyre nagyobb a jelentősége. Az OTP Egészségpénztárától ugyan szolgáltatási lehetőségként átkerül a rekreáció a SZÉP kártyához, de preventív orvosi vizsgálatok finanszírozása, illetve betegségek kezelése, gyógyszerköltségek megtérítése továbbra is ezen a juttatáson keresztül valósíthatóak meg. Nagyon jelentős segítség az egészségpénztár azoknak, akik hirtelen kerülnek megromlott egészségi állapotuk miatt rossz helyzetbe. A Cafeteria Kártyánk pedig átalakul majd, mivel csak az iskolakezdési támogatás, illetve az egészségpénztár maradt meg benne opcióként. Étkezést tőlünk ezentúl a SZÉP kártyán keresztül lehet majd igénybe venni.
- Valóban, a SZÉP kártya étkezési szolgáltatása a hideg és az üzemi étkezésre szolgáló utalvánnyal versenyezni fog. Ami dönt, az a költség, illetve a szolgáltatás minősége. Nem hinném, hogy meg kellene ijednünk ettől a helyzettől, de kétségtelen, hogy ezen a téren még van elfogadóhely-fejlesztési feladatunk. Erre vonatkozóan konkrét programmal rendelkezünk, melynek végrehajtása révén akár fél éven belül is széles körben elfogadható lesz a SZÉP kártya étkezési "zsebe".
- Mekkora az Önöknél elköltött átlagos cafeteria keret, és Ön szerint hogyan fogja befolyásolni ezt az összeget a most bevezetett, 10 százalékos egészségügyi hozzájárulás?
- Nagy a szórás a keretösszegek között, és a választások sem mindig adnak pontos útmutatást erről. Van olyan vállalati partnerünk, ahol alanyi jogon kapnak a munkavállalók önkéntes nyugdíjpénztári, vagy egészségpénztári munkáltatói hozzájárulást, és a cafeteria keretből ezen felül választhatnak egyéb juttatásokat. Jövőre az ötszázezer forintos felső keret nyilván meghatározza majd ezeket a lehetőségeket is.
Azért általánosságban elmondható, hogy 2-300 ezer forintos cafeteria-keretet adnak a vállalatok a munkavállalóik számára. Ezek a keretek adottak, úgyhogy a 10 százalék szinte minden esetben csak csökkenti a felhasználási lehetőségeket. Jelenleg nem kedvezőek a gazdasági körülmények, ennek ellenére a felmérések szerint a munkáltatók túlnyomó többsége továbbra is számol ezzel a juttatási formával. A bér-jellegű juttatással szemben az egészségügyi hozzájárulás bevezetése után is megmarad a béren kívüli juttatások versenyelőnye. Amíg nettó 100 000 forintos juttatás esetén, ha ez munkabérből származik, a munkáltató összköltsége 196.183 forint, ha azonban a juttatás béren kívüli juttatás keretében történik, akkor a munkáltatói költség mindössze 130.940 forint, de egyes meghatározott juttatásként nyújtva is mindössze 151.170 forint cégköltséggel jár. (Mechlár Orsolya vezető menedzser, PwC Magyarország Kft. számításai- a szerk.)
Újítások és tervek
- A SZÉP kártyával kapcsolatban felmerült az a probléma, hogy a kártya használata során nem lehetett belépőket vásárolni szállás igénybevétele nélkül. Sikerült ezt a hátrányt ledolgozni? Meg lehet látogatni az állatkertet anélkül, hogy szálláshelyet is igénybe kelljen venni?
- Ebben az évben valóban volt a SZÉP kártyának pár "gyermekbetegsége", de azzal, hogy "háromzsebessé" vált, és a rekreációs alszámla is létrejött, ezek a problémák megoldódtak. Most már erről az alszámláról finanszírozható önmagában például az állatkerti belépő, vagy a wellnessközpont látogatása - feltéve, hogy a kiválasztott helyszín SZÉP kártya-elfogadóhely.
- Mennyre átjárhatóak ezek a "zsebek"?
- A szálláshely szolgáltatás (évi 225.000 forint), az étkezési szolgáltatás (évi 150.000 forint) és a szabadidő-eltöltési és rekreációs szolgáltatás (évi 75.000 forint) korlátai csupán felső összeghatárokat jelölnek meg. A munkavállaló maga döntheti el, hogy a SZÉP Kártyára szánt összeget milyen céllal, és melyik "zsebbe" utaltatja.
- Milyen irányba fejlesztenék az OTP SZÉP Kártyát?
- A SZÉP kártya eredeti célja a gazdaság élénkítése, azon belül is elsősorban a belföldi turizmus, vendéglátás segítése volt. Ezt a célt tökéletesen teljesíti a kártya, de ahogy jövőre lehetőséget adott a törvényhozás a három alszámla létrehozásának, úgy akár több "zseb"befogadását is elképzelhetőnek tartanánk, ezt technikailag már lehetővé is tettük. Hasznosnak tartanánk, ha a közlekedési juttatás, illetve a sportrendezvényre szóló belépő is erről a kártyáról válhatna finanszírozhatóvá. Az, hogy csak tőkeerős, stabil banki hátterű cégek kaptak forgalmazási jogot a Széchenyi Pihenőkártyára, a munkáltatók és a munkavállalók, de a szerződött partnerek számára is garanciát jelent a megfelelő működésre.
- A béren kívüli juttatások törvényi háttere nagyon gyorsan változik. Milyen lesz Ön szerint a cafeteria rendszer 3-4 év múlva?
- Valószínűleg a SZÉP Kártya köré fog épülni a teljes rendszer, ami nem meglepő, mert ez egy nagyon olcsón működő, könnyen használható és már most is sokrétű juttatási forma. Természetesen, az önkéntes pénztárak is megmaradnak választási lehetőségnek, sőt a nyugdíj-előtakarékosságnak és az egészségtudatos életmódnak megnő a szerepe, a SZÉP kártya viszi majd el a költhető összegek nagy részét. Ez ebben a formában előnyös a munkavállalónak, mert egyszerű és olcsó, a munkáltatónak is, mert kevesebb adminisztrációval és élőmunkával jár együtt az új típusú cafeteria, és mivel minden célzott forint célba is ér, jó a gazdaságnak is.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A munkabér kifizetése 2026-ban is közel 70 százalékos teherrel adózik, így nem versenyezhet a kedvezményesen adózó vagy adómentes béren kívüli... Teljes cikk
December 1-jétől újra hideg élelmiszert is lehet vásárolni a boltokban a SZÉP-kártyával, a friss Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint... Teljes cikk
Négy hónapig lesz lehetőség hideg élelmiszereket vásárolni a SZÉP-kártyával. Teljes cikk
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 4 hete
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 1 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 1 hónapja
- Dőlnek a hitelkérelmek: rekordot döntött a fix 3%-os kkv hitel 2 hónapja
- Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával 2 hónapja
- Cafeteria rendszered hatékonyság-növelése 2 hónapja
- Rekord az első héten: tarol a fix 3 százalékos vállalkozói hitel 3 hónapja
- Fix 3 százalékos kamat a magyar kkv-knak erre a hét termékre 3 hónapja
- Jelentősen bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+ 3 hónapja
- Óriási akciót hirdet a Penny: pluszkedvezményt kap, aki nyugdíjasutalvánnyal fizet 3 hónapja
- 300 milliós beruházással segítik a duális képzést Százhalombattán 3 hónapja

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja