A szövetkezetek miatt 8-12 ezer nyugdíjas tért vissza a munkaerőpiacra
A nyugdíjas szövetkezetek segítségével 8-12 ezer nyugdíjas korú dolgozó tért vissza a munkaerőpiacra és számuk további 30 ezerrel bővíthető - írja az MTI.
Már körülbelül 1000 olyan cég van, amelynek szüksége van erre a típusú foglalkoztatásra, és már 3-5 milliárd forint értékű szerződésállomány köthető a nyugdíjas szövetkezetekhez.
Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára arra mutatott rá, hogy a nyugdíjas szövetkezeti rendszer olyan érdekeltségi rendszert teremtett, amelyben minden szereplő számára, így a nyugdíjas munkavállalóknak, az őket befogadó, illetve általuk alapított szövetkezetnek, valamint a foglalkoztatóknak is kedvező az adózási forma.
Bak Klára, a Szövetkezeti Kutatóintézet Nonprofit Kft. szakértője, az MTI érdeklődésére közölte, hogy ma Magyarországon 114 bejegyzett nyugdíjas szövetkezet működik. A szövetkezeti formában ma az öregségi nyugdíjasok vállalhatnak munkát, a nők közül pedig azok is, akik 40 év munkaviszony után mentek nyugdíjba. Ehhez kapcsolódóan a szakértő megjegyezte, hogy a rendezvénysorozaton a résztvevőktől elhangzott, hogy ki kellene terjeszteni a szövetkezeti törvény hatályát például azokra a megváltozott munkaképességű dolgozókra is, akik már közel vannak a nyugdíjhoz.
A pedagógusok és az egészségügyben dolgozók pedig azt sérelmezték, hogy visszatérhetnek ugyan a munkaerőpiacra, de nem az állami szférába, hanem csak a versenyszférában vállalhatnak állást. Bak Klára ezekről a felvetésekről úgy nyilatkozott, hogy a lakosság visszajelzései fontosak, de ahhoz, hogy az ügyben érintett érdekképviseletek pontosan meg tudják határozni, hogy szerintük a szövetkezeti törvényt milyen irányba kell kibővíteni, még további tárgyalásokra van szükség.
Fotó: Pixabay
MTI

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon