kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium Innovációért és Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága szombaton az MTI-vel.

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett-

Mint írták, az eredmény annak is köszönhető, hogy a 2020-ban megújult szakképzési rendszer a fiatalokat jobban felkészít a munkaerőpiaci igényekre, ösztöndíjakkal támogatja őket, valamint az általános iskolai tanulmányokat befejező diákoknak már nem szakmát kell választaniuk, hanem egy érdeklődésüknek megfelelő irányt, azaz ágazatot. A konkrét szakmáról később, a tapasztalatok birtokában hozhatnak megalapozott döntést. A kormány célja, hogy minden munkaképes fiatalnak legyen szakmája, munkája és azért tisztességes fizetése. A szakképzés átalakításának is köszönhető, hogy 2010 óta a fiatalok munkanélkülisége is közel harmadára csökkent. A fiatalok munkavállalását külön programokkal, megélhetésüket 25 év alatt szja-mentességgel is támogatják - olvasható a közleményben.

Közölték azt is, hogy az ágazati alapoktatás ideje alatt minden tanuló általános havi ösztöndíjban részesül, majd a szakmai oktatás további részében tanulmányi eredményeik alapján kapnak ösztöndíjat, amely akár a havi 59 ezer forintot is elérheti.

A vállalati helyszínű duális képzésben részt vevő tanulók ösztöndíj helyett munkabért kapnak, amely akár a 168 ezer forintot is lehet havonta.

Szintén a megújult szakképzési rendszer vívmánya a pályakezdési juttatás: a tanulók vizsgaeredménytől függően 150 ezer és 300 ezer forint közötti összeget kaphatnak kézhez a sikeres szakmai vizsgát követően. A támogatást szakmai karrierjük beindítására, vagy akár eszközök beszerzésére is fordíthatják - ismertették.

A közleményben idézték Hankó Balázs innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkárt, aki úgy vélekedett, hogy "a jelentkezők számának növekedése és a javuló tanulmányi eredmények is azt igazolják, hogy a tanulók és magyar családok számára is bevált az új szakképzési rendszer".

Az államtitkár közlése szerint a szakképzés népszerűségéhez hozzájárul, hogy a technikumban végzettek jelentős előnyöket, többletpontokat, kreditelismerést, valamint akár előzetes jogviszonyt is kaphatnak szakirányú felsőoktatási továbbtanulás esetén.

"Számos szakmában Európa-bajnokok vagyunk, legyen szó akár olyan korszerű szakmákról, mint az informatika és a szoftverfejlesztés, vagy a tradicionálisakról, mint az asztalos, a víz-gáz-fűtés szerelő, illetve a szárazépítő. A magyar szakképzés fejlesztését folytatni kell, hogy Európa-bajnokból világbajnok legyen"- tette hozzá Hankó Balázs.

fotó: freepik

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Balatoni Katalin: a pedagógusok digitális mentorok, lelki támaszok, kreatív alkotók

Az oktatás stratégiai ágazat, ami nemcsak egy politikai tételmondat, hanem a mindennapok valósága, mert egy ország jövője az iskolapadban kezdődik -... Teljes cikk

A szakképzésbe is begyűrűzik a mesterséges intelligencia

A Kulturális és Innovációs Minisztérium 12 pontból álló cselekvési tervet állított össze, hogy hogyan tudnák hasznosítani a mesterséges... Teljes cikk

KIM: Technikumi végzettséggel magasabb jövedelem érhető el, mint gimnáziumival

Technikumi végzettséggel magasabb jövedelem érhető el, mint gimnáziumival, sőt, a 3 éves szakképzésben szerzett végzettség is közelít a... Teljes cikk