A városi közösségi közlekedés stratégiai kérdés
A városi közösségi közlekedés aktuális kérdéseiről írt levelet Fónagy Jánosnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium politikai államtitkárának a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ). Többek között az állami finanszírozás jövője, a munkahelyek megtartása volt az egyeztetések fő kérdése.
A napokban megtartott egyeztetéseken az érdekvédők fenntartották azon véleményüket, hogy az állam nem vonulhat ki a városi közösségi közlekedés finanszírozásából. Szóvá tették, hogy a kormány az önkormányzati normatív támogatás kiegészítése alól kezdi kivonni magát és ugyancsak apadt az állam által megrendelt szociálpolitikai kedvezmények ellentételezésére hivatott szociálpolitikai menetdíj-támogatás.
Ráadásul a támogatás átutalása nem ritkán hónapokat késik. Hangsúlyozták, hogy a fentiek miatt a szolgáltatás színvonala csökken, és a további csökkenés drámai utasszám-visszaesést okozhat, aminek következménye a bevételkiesés és a munkahely-vesztés veszélye. Az utóbbi különösképpen érzékenyen érintené a szakszervezeteket. Kiemelték, hogy az érzékelhető problémák (elsősorban járatszűkítési, járatleállítási kényszer és a járműpark öregedése) döntő többsége a financiális elégtelenség eredője. Ezért szorgalmazzák az állam nagyobb szerepvállalását, és szükségesnek tartják egy kiszámítható és tervezhető finanszírozási rendszer kidolgozását, rövid és hosszú távon egyaránt.
Az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) képviselői megjegyezték, 2012 második félévétől a Volán portfolióba tartozó társaságok vagyonkezelési koncepciója új irányt vett, amely a helyi közszolgáltatási tevékenységnél is érdemi pozitív változásokat hozott. Az MNV Zrt. – az NFM egyetértésével – a közszolgáltatás fenntartása érdekében jogviták helyett a közös érdekek mentén, kölcsönösen elfogadható, kompromisszumon alapuló megállapodások létrejöttét támogatta a Volán társaságok és az önkormányzatok között. A megállapodások révén a közeljövőben várhatóan továbbra is megőrizhetők a munkahelyek, sőt az új megbízások miatt célként fogalmazódott meg a munkahelyek számának növelése. A KMSZ képviselői méltatták a vagyonkezelő munkatársainak a helyi Megbízási Szerződések megszületésében játszott szerepét.
A Szövetség vezetői aláhúzták, hogy nem támogatják a további alvállalkozók bevonását a közszolgáltatási tevékenységbe. Szerintük, egyenlő és valós versenyfeltételek mellett a Volán-társaságok szervezettségük és felkészültségük okán alkalmasabbak a közfeladat ellátására, a közpénzek hatékonyabb felhasználására. A versenyszellem és piac-érzékenység terén is felveszik a versenyt a magánszolgáltatókkal. Érzékletes és intő példa volt a bajai eset, amikor is a magánvállalkozó egészen váratlanul megszüntette a szolgáltatást.
Az MNV Zrt. képviselő kifejtették, hogy az elmúlt időszak tapasztalatait elemezve, azokat hasznosítva, kizárólag a szolgáltatási színvonal érdemi növelése érdekében meghatározott mértékben indokolt lehet a jövőben is alvállalkozókat bevonni. Az esetleges új alvállalkozói szerződésekben a Volán társaságoknak fokozott mértékű, rendszeres ellenőrzési jogot kell biztosítani a munkavállalók jogszabályoknak megfelelő foglalkoztatási feltételeinek érvényesítése érdekében.
A Vagyonkezelő vezetői kifejtették azon elvárásukat, hogy a meghirdetésre kerülő közszolgáltatási pályázatokon a regionális közlekedési központok többségi tulajdonában lévő Volán-társaságok minden esetben részt vegyenek és hatékonyságuk révén eredményesen szerepeljenek.
A munkahelymegtartás kérdésében egyértelmű egyetértés jellemezte a két oldal álláspontját: a strukturális átalakításnak nem lehet célja a létszámcsökkentés, bele nem értve a vezetői létszám racionalizálását a regionális átalakítás során.
Az MNV Zrt. munkatársai megerősítették azon szándékot, hogy 2015. január 1-jétől megtörténik a Volán-társaságok integrációja. Ezért a 2014. év különösképpen kiemelendő, befolyásolja és alakítja a Volán portfólió helyzetét, viszonyait, meghatározza a jövőbeli átalakulás feltételeit. A felek a partneri együttműködés keretében megállapodtak abban, hogy kölcsönösen tájékoztatják egymást az aktuális folyamatokról.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?