A vártnál jobbak a munkaerő-piaci adatok
A vártnál kedvezőbben alakultak a foglalkoztatási és a munkanélküliségi adatok az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy munkanélküliségi ráta a szezonalitás miatt egyelőre csak átmenetileg marad 10 százalék alatt. Az NGM szerint a kormány gazdaságpolitikájának sikere, hogy a foglalkoztatottak létszáma történelmi csúcsra nőtt.
A munkanélküliek létszáma 440 ezer volt június-augusztusban, 16 ezerrel kevesebb 2012 azonos időszakához viszonyítva. A munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal 9,9 százalékra mérséklődött, utoljára 2009 azonos időszakában volt 10 százalék alatt.
Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank senior elemzője elmondta: a munkanélküliségi ráta lendületes csökkenését az előző háromhavi átlaghoz képest a foglalkoztatottak számának jelentős, 17,2 ezres növekedése okozta. A foglalkoztatás 66,9 ezerrel 3 millió 981 ezerre nőtt egy év alatt, amire a rendszerváltás óta nem volt példa - emelte ki.
A szakember szerint a foglalkoztatás növekedését nagyban segíthette a közmunkaprogramok felfutása, valamint a magyar munkavállalók külföldi munkavállalása.
Az aktívak száma egy év alatt 50,7 ezerrel bővült. Számuk emelkedését a szigorúbb nyugdíjba vonulási és segélyezési feltételek, valamint a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata okozhatja, így a közeljövőbben folytatódhat ez a folyamat. Az aktívak számát növelheti, hogy a korábbi évekhez képest kevesebben jelentkeztek a felsőfokú oktatásba - mondta Suppan Gergely.
Szezonális hatások miatt a következő hónapokban folytatódik a foglalkoztatás növekedése, így a foglalkoztatottak száma megközelítheti a 4 milliót. Ez a munkanélküliség csökkenésével együtt a munkanélküliségi rátát - egyelőre csak átmenetileg - akár a lélektani 10 százalék alatt tarthatja - mutatott rá az elemző, hozzátéve, hogy az őszi hónapoktól szezonális hatások miatt újra nőhet a munkanélküliségi ráta.
Suppan Gergely az idén összességében a tavalyinál kisebb, 10,6 százalékos átlagos munkanélküliségre számít, ami a jövő évben 10,4 százalékra csökkenhet.
A kedvező munkaerőpiaci folyamatok fennmaradása esetén a jövő év közepétől a foglalkoztatottak száma meghaladhatja a 4 milliót, amire a rendszerváltás óta nem volt példa, a munkanélküliségi ráta pedig huzamosabban 10 százalék alatt maradhat - tette hozzá.
Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője szintén kiemelte, hogy június-augusztusban 10 százalék alá csökkent a munkanélküliségi ráta, miközben a foglalkoztatottak száma is jelentősen nőtt. Az okokról az elemző azt mondta: nő a lakossági aktivitás, elsősorban a kormányzati intézkedések, például a nyugdíjkorhatár emelése, a korkedvezményes nyugdíjak visszaszorítása, a szociális rendszer szigorítása miatt. Ugyanakkor a munkanélküliség csökkenésében is jelentős szerepe van a kormányzatnak, a közmunkák növekvő szerepe miatt - közölte.
Nyeste Orsolya szerint a nyári közmunkák miatt a munkanélküliség csökkenésében is megjelenik a szezonális hatás. Ősztől várhatóan ismét emelkedni fog a munkanélküliségi ráta. Hozzátette ugyanakkor azt is: a hírek szerint indul egy téli közfoglalkoztatási program is, aminek számszerű hatását azonban egyelőre nem lehet pontosan látni.
Az elemző kiemelte azt is: a versenyszférában nincs szembetűnő javulás, ami összhangban van azzal, hogy a magyar gazdaság továbbra is csak lassú kilábalást mutat. Elméletileg jövő évben várható nagyobb növekedés, ami később megjelenhet a piaci szféra foglalkoztatási adataiban - fejtette ki Nyeste Orsolya. Szerinte azonban 2014 második fele, illetve 2015 előtt a versenyszféra foglalkoztatottságában érdemi javulás nem várható.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint a foglalkoztatottak teljes létszáma történelmi csúcsot ért el, ami a kormány gazdaságpolitikájának sikerességét tükrözi. Miközben az EU-28 tagállamainak munkanélküliségi rátája február óta 11 százalékon stagnál, Magyarország 0,5 százalékponttal 9,9 százalékra tudta csökkenteni a munkanélküliek számát június-augusztusban az előző év azonos időszakához képest - írja a tárca.
Az NGM úgy fogalmaz: a kormányzat intézkedéseinek köszönhetően, mint a munkahelyvédelmi akcióterv vagy az Első Munkahely Garancia Program, a munkanélküliség folyamatosan csökken és a foglalkoztatottság fokozatosan bővül. Az elmúlt időszakban publikált további makroadatok - bővülő beruházások, emelkedő reálbér - is azt támasztják alá, hogy a magyar gazdaság stabil, felfelé ívelő pályára lépett, amelynek következtében a növekedés 2 százalék lehet 2014-ben - olvasható a tárca közleményében.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- A munkanélküliségi ráta nemek szerint - grafikon 3 hónapja
- Így segít a Bérgarancia Alap az elmaradt munkabér kifizetésében 3 hónapja
- Így változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban - grafikon 3 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 5 hónapja
- Mikor tagadható meg a munkáltatói utasítás végrehajtása? 5 hónapja
- A foglalkoztatási ráta a magyar vármegyékben - grafikon 5 hónapja
- Munkáltatói fizetési felszólítás: milyen követelés érvényesítésére szolgálhat? 6 hónapja
- A munkanélküliség alakulása hazánkban - grafikon 7 hónapja
- Kiegészítő nyugdíjemelés jön – ennyivel pótolja ki a kormány a nyugdíjakat 7 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 8 hónapja
- A foglalkoztatási ráta alakulása nemek szerint - grafikon 8 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?