kapubanner for mobile

A védőnők is kapnak béremelést?

Az egészségügyi szakdolgozók visszamenőleges béremelése után az alapellátásban dolgozók, például a védőnők következnek a sorban a miniszteri biztos szerint.

images

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt szeretné elérni, hogy a nemzeti védőnői szolgálat vegye át az önkormányzatok helyett a munkáltató szerepét. A védőnői szolgálat megújítását, állami kézbe adását épp a védőnők kérték tavasszal - mondta Bábiné Szottfried Gabriella, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa.

Elmondta, hogy a védőnői szolgálat fejlesztésében hangsúlyos szerepet kap a papírmunka visszaszorítása, az infokommunikációs háttér megteremése és megújítása. Táblagépekkel például a védőnők elektronikus úton feldolgozhatják az általuk felvett adatokat, amelyeket aztán lát a házi gyermekorvos és a szülész-nőgyógyász is.

Ma a fenntartók között nagyon nagy a különbség, van ahol a napi működést is nehéz biztosítani. Ezért is fontos a bérrendezés, amely most különös hangsúlyt kap, hiszen az egészségügyi szakdolgozók visszamenőleges béremelése után az alapellátásban dolgozók, például a védőnők következnek a sorban - mondta. Információi szerint a szeptemberi kormányülésre el is készülhet az ezzel kapcsolatos előterjesztés.

Tíz százalék alatt van a betöltetetlen védőnői helyek száma, tehát "nem lesz gond az utánpótlással", és azon dolgoznak, hogy minél vonzóbbá tegyék ezt a hivatást.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek