Adómentes vírusteszt, egységes összeghatár - cafeteria 2021-ben
Érdemes lehet a munkáltatóknak a dolgozók SZÉP-kártyáit még decemberben feltölteni - figyelmeztet Fata László juttatási szakértő. Januártól ugyanis visszaállhat a vírushelyzet előtti keretösszeg és vélhetően az adózás is. A mostani törvényjavaslat újdonsága: egységes szintre hozná a cégek és a költségvetési szervek kedvezményes keretét, a vírusteszt adómentessége bővülhet.
A héten nyújtotta be a kormány a parlamentnek T/13258. számú törvényjavaslatát az “egyes adótörvények módosításáról”. Ennek béren kívüli juttatásokat érintő részéről Fata László juttatási szakértőt kérdeztük.
A juttatások szempontjából a javaslat legfontosabb része, hogy megszűnhet a különbség rekreációs keretösszegben a költségvetési szervek és az egyéb munkáltatók (versenyszféra) által biztosított béren kívüli juttatás terén. A javaslat elfogadásával egységesen évi 450 ezer forint lehet a kedvezően adózó összkeret felső értéke.
A SZÉP Kártya egyes alszámláinak kedvezményes adózású felső határai az alábbiak szerint néznek ki jelenleg is a személyi jövedelemadóról szóló törvényben:
-szálláshely alszámla évi 225 ezer forint,
-vendéglátás alszámla évi 150 ezer forint
-szabadidő alszámla évi 75 ezer forint
Ezt 2020-ban egy kiegészítő jogszabály bővíti magasabb értékekre, illetve mentesíti a béren kívüli juttatásokat a szociális hozzájárulási adó megfizetése alól. Ez a kiegészítő jogszabály azonban 2020.12.31-ig hatályos.
Ebből az is következik, hogy amennyiben ez a jogszabály érvényét veszti, akkor várhatóan a személyi jövedelemadóról szóló törvényben szereplő alacsonyabb rekreációs kerettel (a tervezet szerint egységesen 450.000 Ft/év), az egyes alszámlák korábbi kereteivel, és a szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettséggel számolhatnak a munkáltatók. (béren kívüli juttatások esetén 15 százalék szja és 15,5% szociális hozzájárulási adó).
Fata László azt javasolja a munkáltatóknak, hogy dolgozzanak ki alternativákat a várható jogszabályi környezetekhez alkalmazkodva. Így a jogszabályok elfogadását követően gyorsabban megvalósíthatók a legkedvezőbb megoldások.
A tervezéshez mindenképpen fontos alapelv, hogy a decemberben indított feltöltés még az idei szabályok alapján adózik, míg például a január 3-án (a decemberi munkabér mellett) indított juttatásra már a 2021-es szabályok lesznek érvényesek.
Mivel az adót a munkáltatónak a juttatáshoz kapcsolódóan kell megfizetni, így munkavállalói oldalról a már feltöltött egyenlegeket nem érinti az adóváltozás.
A 2020-ban feltöltött egyenleg például 2022. május 31-ig érhető el költségek levonása nélkül. (ezt követően a szolgáltató havi 3% költséget vonhat le a lejáró egyenleg terhére)
A juttatási szakértő a javaslatban szereplő egy másik újdonságra is felhívta a figyelmet. Jelenleg a járványügyi szűrővizsgálat (vírusteszt) csak abban az esetben lehet adómentes, ha a munkáltató ezt a biztonságot és egészséget nem veszélyeztető munkavégzés feltételeinek - a munkavédelemről szóló törvény előírásai szerint a munkáltató felelősségi körébe tartozó - biztosításaként térítette.
A várható módosítás bővítheti a lehetőségeket. Egészen pontosan ez szerepel a javaslatban: “A nem pénzben kapott juttatások közül adómentes: a kifizető által biztosított védőoltás, járványügyi szűrővizsgálat - a juttatás időpontjától függetlenül”.
Ennek alapján akár elővigyázatosságból, a dolgozó igényére, vagy akár például a munkavállaló közeli hozzátartozói számára is adhat a munkaadó adómentesen vírustesztet.
Emellett a javaslat a hatályba lépést követően a korábban nyújtott tesztek adómentességét is biztosítaná.

Figyeljünk a decemberi feltöltésre

Vírustesztet adómentesen

- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
További cikkek
Cafeteria kisokos 2026
A munkabér kifizetése 2026-ban is közel 70 százalékos teherrel adózik, így nem versenyezhet a kedvezményesen adózó vagy adómentes béren kívüli... Teljes cikk
Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával
December 1-jétől újra hideg élelmiszert is lehet vásárolni a boltokban a SZÉP-kártyával, a friss Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint... Teljes cikk
Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával
Négy hónapig lesz lehetőség hideg élelmiszereket vásárolni a SZÉP-kártyával. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Év végi juttatási útmutató munkáltatóknak: mire figyeljünk 2025-ben? 1 hónapja
- Cafeteria kisokos 2026 1 hónapja
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 2 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 2 hónapja
- Pénzeső a nyugdíjasoknak: van, ahol 40 ezret osztanak karácsonyra 2 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 2 hónapja
- 120 ezer forint értékű SZÉP kártyát kapnak a katonák 2 hónapja
- Megduplázzák a nevelőszülők juttatásait – így változik a gyermekvédelmi rendszer 2 hónapja
- HR tehetségek 2025: Varga Vilmos 3 hónapja
- Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával 3 hónapja
- Cafeteria rendszered hatékonyság-növelése 3 hónapja
Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
A tudás törvényei: a megértés kulcsa