kapubanner for mobile

Aki kérdez: Rozman Richárd

HR Szubjektív rovatunkban Rozman Richárd, az Audi Hungaria Motor Kft. személyügyi ügyvezető igazgatója kérdez, miután Varjasi Gábor, a MOL Nyrt. kompetencia fejlesztési és stratégiai HR vezetője kérdésére válaszol.

- Milyen stádiumban van a gyár növekedése? Milyen HR kihívásokkal kell megküzdeni ennek kapcsán?

- Az új gyár építése ütemterv szerint halad. Május 11-én tartottuk a Bokrétaünnepet, amikor is elérte a gyár a legmagasabb pontját. Minden épület szerkezetkész, és már javában zajlanak a belső építészeti munkálatok. Minden feltétel adott ahhoz, hogy a jövő évben megkezdődhessen a sorozatgyártás. 2013-ig mintegy 900 millió euró összegű beruházással egy, a teljes gyártási folyamatot végző járműgyárrá bővül az Audi Hungaria. Ez azt jelenti, hogy olyan, a járművek gyártásával kapcsolatos tevékenységeket is a győri vállalat végez majd, amelyeket eddig nem itt folytattunk. Ennek megfelelően présüzemmel, karosszériagyártással és lakkozóval egészül ki a jármű összeszerelés folyamata. Nemcsak mélységében, de számarányait tekintve is bővülésről beszélhetünk, hiszen az új járműgyárban 2013-tól évente mintegy 125 000 autó hagyhatja majd el a gyártósorokat.

2013-ig 2100 új munkatárs felvételét tervezzük. A leendő munkaerő toborzása, kiválasztása és a felvétele folyamatban van, eddig mintegy 1000 fő nyert felvételt. A vállalat vonzerejét mutatja, hogy a tavalyi évben 30 000 álláspályázat érkezett az Audi Hungariához. Munkatársaink túlnyomó többsége Győrből, illetve annak 50 kilométeres vonzáskörzetéből érkezik. A gyárbővítéssel kapcsolatban a vonzáskörzetünket az eddigi 50-ről 70 kilométerre bővítjük. Egy másik fontos kérdés, hogy milyen a nemek aránya a cégnél. Az Audi Hungaria célul tűzte ki, hogy az új járműgyár termelésében dolgozó női munkaerő arányát két százalékról legalább tízre emeli. Családoknak, generációknak szeretnénk megélhetést nyújtani, amiben benne van az édesapa, édesanya és a gyerekek is.

A jelenleg nyitott pozícióink azonban nem minden esetben köthetőek a nagyberuházáshoz, számos, attól független szakterületünk is folyamatosan bővül és várja új munkatársait, mint például a motorfejlesztés, a gyártástervezés, vagy a szerszámgyár, ezeken a területeken keresünk mérnököket, de logisztikai és minőségbiztosítási területre is folyamatosan várunk szakembereket. Az új munkatársak különböző képzéseken vesznek részt, egy részük a németországi gyártótelephelyeken, a többségük a vállalat oktatóközpontjában. Itt speciálisan kialakított tanulószigetek állnak rendelkezésre, hogy az autógyártáshoz szükséges szakma minden csínját-bínját elsajátíthassák az új munkavállalók és felkészülten kezdhessék meg munkájukat az elkészült gyártócsarnokokban.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek