kapubanner for mobile

Akitől érdemes a sikert tanulni (1)

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

2009. január 21-ét valószínűleg sokáig nem felejtik el azok a HR-es szakemberek és érdeklődők, akik részt vettek a Joint Venture Szövetség Emberi Erőforrás Bizottságának aznapi rendezvényén. A téma mindannyiunk számára érdekes volt: hogyan érhet el valaki egyedülálló üzleti és szakmai sikert, és legfőképpen, hogyan tud huzamosabb ideig megmaradni az elért szakmai-üzleti csúcson.

A téma is érdekes volt, de felejthetetlen élménnyé az előadó személyisége emelte. Már a kezdés sem volt szokványos. Az előadó végtelen szerénységgel hárította el az előadói szerepet. A téma "tudományos" közelítése helyett életszakaszainak, pályafutásának egy-egy szakaszát anekdota-szerűen idézte fel előttünk. Színesítette az elbeszélését, hogy a hallgatóság soraiban többen is jelen voltak, akik egy-egy területen, egy-egy időszakban együtt dolgoztak Vele, s menetközben hol megerősítették, hol kiegészítették a hallottakat.
Bár a beszámoló mindvégig mentes volt önnön szerepének előtérbe helyezésétől, - vagy talán éppen ezért, - egy nagyszerű szakember, kiváló vezető, tiszteletre méltó személyiség körvonala rajzolódott ki előttünk.

Élvezetes ízelítőt kaptunk arról a korszakáról, amelyben pályakezdő volt. Megértettük, mennyiben, és miért volt ekkor szerepe a szerencsének, de azt is felismerhettük, hogy megdolgozott a helyzetből adódó követelmény kielégítéséért. Kellő humorral fűszerezve, kristály tiszta logikával részletezte életpályája jelentősebb állomásait. Nem időrendben, de végigkövethettük szakmai karrierjét, vezetői tevékenységének főbb fejezeteit. Végtelen tisztelettel beszélt mindenkori munkatársairól, határtalan alázattal a szakmáról, és utánozhatatlan fesztelenséggel a vezetői munkáról. Elképesztő egyszerűséggel beszélt a napi munkájáról, s közben fokozódó érdeklődéssel ismerhettünk rá a HR szakma végtelenül színes eszköztárának könnyed alkalmazására.

Nagyon szimpatikus számomra, hogy milyen jelentőséget tulajdonít a bizalomnak. A bizalom a jó csapatműködés záloga - tehát ez is fontos számára. Említette a szakmai egyetértés szükségességét, a különböző habitusú, szemléletmódú, kultúrájú munkatársak együtt dolgozásának jelentőségét. Az egyes történetek kapcsán szinte észrevétlenül idézte fel a HR szakma különböző fontos területeit: a szervezeti viselkedést, a kulturális környezetet, a stratégiai célok HR-es vonatkozásait, a vállalat jelentős részét érintő radikális változás levezénylésének módját, és veszélyeit, és folytathatnám a végeláthatatlan felsorolást. Különösen kedves volt ez számomra, mivel az este folyamán, szinte "visszaköszöntek" a cégünk által biztosított HR képzésünk témakörei. (Remélem, nem sértem meg azzal, hogy ezt a gondolatomat megosztom az olvasókkal).

Összegezve, egy felejthetetlen programon vehettünk részt, most már csak rajtunk múlik, hogy mennyit és hogyan kamatoztatunk a hallottakból. Köszönöm, hogy részese lehettem a rendezvénynek.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek