kapubanner for mobile

Áprilisban érkezhet meg először a fogorvosok emelt bére

Áprilisban kaphatják meg először emelt fizetésüket a fogorvosok, de januárig visszamenőleg. A szakembereknek érdemes lesz praxisközösségekbe szerveződni.

Másfélszeresére emelkedik a fogászati finanszírozás forrása, vagyis több mint 26 milliárd forint többletforráshoz jutnak a fogorvosi ellátást vállalkozói formában végző szakemberek idén - mondta Gerle János, a Magyar Orvosi Kamara fogorvosi területért felelős vezetője az InfoRádióban.

Ebből a forrásból az alapellátásban résztvevő fogászoknak lehetősége lesz kigazdálkodni ugyanazt a bért, amit a többi orvosszakmában keresni lehet.

A szakembereknek szerkezeti változásra is készülniük kell, ugyanis a háziorvosi, a házigyermekorvosi rendszerben és a fogászati ellátás terén is az a cél, hogy praxisközösségek jöjjenek létre. Ezek jobban tudnának igazodni a területi igényekhez. A szabályozás azonban egyelőre kidolgozatlan, most folyik a háttérmunka, amely megadja az új működési kereteket.

Az azonban már biztos, hogy aki emelt szintű praxisközösségbe lép, 100 százalékos többletforráshoz juthat. Ha valaki nem vesz részt praxisközösségben, a bértámogatásnak csak a 30 százalékát kaphatja meg - hívta fel a figyelmet Gerle János.

Elmondta az is: a plusz pénz először áprilisban érkezhet meg a fogorvosok számláira, de januárig visszamenőleg.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Vége az adózási kiskapunak? Így kerülje el a NAV-bírságot az ICT-nél!

A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai az elmúlt években egyre gyakrabban alkalmaztak vállalaton belüli áthelyezéssel... Teljes cikk

725 ezer forint az átlagbér – de a valóság ennél árnyaltabb

2026 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 725 500, a nettó átlagkereset 509 200 forint volt - jelentette... Teljes cikk

Optimistábbak a magyar cégek, mégsem jön a béremelés

Hiába javult az üzleti hangulat a magyar piacon, a VOSZ Barométer friss felmérése szerint a cégek többsége továbbra sem tervez érdemi béremelést.... Teljes cikk