kapubanner for mobile

Átképzés segíthet az elbocsátott közszolgákon

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Némi átképzéssel, a fokozott munkatempó felvétele után van rá esély, hogy az államszervezeti karcsúsítás folyamán utcára kerülő emberek ismét álláshoz jussanak a versenyszférában - írja a Napi Gazdaság. hirdetés


Meglepő módon azt, hogy a közszférából kikerülők jelentős arányban találjanak helyet a versenyszektorban, a munkaadók könnyen elképzelhetőnek tartják, a munkavállalók viszont alig látnak esélyt erre - közli a Napi Gazdaság.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára szerint hozzáigazítható az állami szférából kikerülők képzettsége a versenyszféra követelményeihez. Persze nem azonosak az esélyek. Egy tanár valószínűleg sokkal nehezebben illeszkedne be a versenyszférába, mint egy minisztériumi alkalmazott. Az érdeklődésen és az affinitáson múlik minden, némi átképzés és a versenyszektor fokozott munkatempójának felvétele után sokkal több realitása van annak, hogy egy eddig a közigazgatásban dolgozó ember a versenyszférában végzi munkavállalóként, mint annak, hogy elmegy kisvállalkozónak - véli Dávid Ferenc.

Az MKKSz nem ért egyet a VOSZ-szal

A közigazgatási munka speciális tudást feltételez. A korábbi elbocsátások tapasztalatai szerint még az egyébként keresett végzettséggel rendelkező - jogász, mérnök, közgazdász - állami alkalmazottak is nagyon nehezen, hosszú átképzés után találtak munkát. A magyar munkaerőpiacra egyébként sem jellemző a komoly bővítés, és a megszorító intézkedések következtében a vállalkozások nemhogy bővíteni nem fognak, inkább csökkentik az alkalmazotti létszámot - mondott egy ellenérvet Fehér József, a Magyar Közszolgálati és Közalkalmazottak Szakszervezetének (MKKSz) főtitkára.

Kapcsolódó anyagok:
Elbocsátott köztisztviselőket alkalmazna a Suzuki
Nem akarnak a magyarok a munka rabjai lenni
Közalkalmazottak: jobban jár, akit most bocsátanak el



  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek