kapubanner for mobile

Autóipari beszállítónál a legjobb gyakornoknak lenni

Az ipari ellátási láncokhoz kapcsolódó szolgáltatások globális szállítójaként ismert és az autóipari logisztika területén tevékenykedő GEFCO Csoport megkapta az Elégedett Gyakornok kinevezést.

images

A cég megkapta a kinevezést a világ, Európa és Franciaország kategóriákban is. A 2012 óta kiosztott díj azon cégeket díjazza, amelyek kiválóan teljesítenek a munkaerő bevezetése, diákok támogatása és alkalmazása terén.

A díj céljai között szerepel, hogy segít a fiataloknak egyfajta iránytűként, hogy megfelelő vállalatot válasszanak, másrészt lehetőséget ad mindez a résztvevő cégeknek, hogy reális képet kapva értékelhessék a HR stratégiájukat.

A 2019-es rangsor több mint 50 ezer gyakornok által kitöltött online felmérés eredményeként alakult ki. A gyakornokok 0-5-ig terjedő skálán osztályozták és értékelték mindennapjaikat a vállalatuknál, a szakmai előremenetelt, munkakörülményeket, a vezetőséget, a motivációs eszközöket, és azt, hogy mennyire büszkék az adott cégre és elégedettek azzal. Ebben az évben a 3300 résztvevőből 200 cég nyerte el az Elégedett Gyakornok címet.

Az maximális 5-ből 3,87 pontot elérve, a GEFCO most először bekerült a világ legjobb 5 vállalata közé (a vállalat évente több száz diákot alkalmaz), ahol a gyakornokok a legelégedettebbek, legboldogabbak. A kérdőívet kitöltött diákok 77,6%-a ajánlaná a GEFCO-t gyakornoki vagy nemzetközi önkéntes munkahelynek.

A cég tehetség csoportjának vezetője büszke arra, hogy elnyerték a címet. Mint mondta, továbbra is számítanak arra, hogy a fiatalok új ötleteikkel fellendítik a fejlesztéseket és a cég jövőjét is segítik építeni.


  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek