Az arab légitársaságnál 200 százalékot kell nyújtani
Mirela, a The Classy Explorer blog írója korábban az Emirates légitársaságnál szolgált, erről beszélgetett vele az utazómajom.hu oldal.
Mirela elmeséli, hogy nagyon túl voltak terhelve, kb 200 százalékot kellett teljesíteni. Elmondása szerint, amikor európai légitársaságok járatain utazik mindig elmosolyodik, hogy mennyire könnyűnek tűnik ott a kiszolgálás és milyen kiegyensúlyozottnak tűnnek a légiutas-kísérők. Ő ezt a kulturális különbségeknek is betudja, hiszen az arab kultúrában a vendéglátásnak mindig hivalkodónak kell lenni. A gépek is nagyobbak, így az utas is több, valamint az ázsiai piac nagy versenytárs.
Az Emirates-nél non-stop a kiszolgálás, és az egyéni kívánságokat is teljesíteni kell. Ez okozta a gondot szerinte: rövid idő alatt kellett sok utast kiszolgálni, úgy hogy mindenki 100 százalékban elégedett legyen.
Mirela szerint a munka legnagyobb előnye az adómentesség, és a kedvező juttatások pl. ingyen repülőjegy bárhova, a Dubai élet, és hogy a világ legjobb légitársaságánál dolgozhatott.
Persze hátrányokat is említ: nagyon nehéz munka, akár éjszaka is, vagy hajnalban. Voltak 18 órás utak is, minden utast 100 százalékban ki kell tudni szolgálni, és nagyon sokat kell távol lenni otthonról.
Bár fapados járaton sosem dolgozott Mirela, azt gondolja, hogy nem sok előnye van a hagyományos járatokhoz képest, talán csak az, hogy gyorsan megfordulnak, így rövid a kiszolgálás. Úgy tudja, hogy nem járnak kedvezmények a fapados társaságoknál, a légiutas-kísérőnek egyedül kell kijutnia és hazajutnia a reptérről, az egyenruhát is magának kell megvennie.
Fotó: Pixabay
utazomajom.hu
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Évek óta hatalmas összegeket fektetnek a vállalatok a munkavállalói jólétbe, mégis sok helyen tartósan magas a kiégés és a fluktuáció. Carol... Teljes cikk
Egy friss felmérés szerint az ügyfélszolgálati munkatársak közel harmada tervezi a munkahelyváltást a következő hat hónapon belül. Nem a... Teljes cikk
Az autóvásárlás sokak számára még mindig egy kellemetlen, bizalmatlan alkudozással teli élmény. Mi történik, ha a jól ismert forgatókönyvet egy... Teljes cikk
- Ennyit keres egy stewardess a Ryanairnél 8 hónapja
- Indul a GINOP Plusz "Munkakörülmények fejlesztése" kiemelt projekt 8 hónapja
- Dubaji álommunka? Most magyarok előtt is nyitva a kapu 10 hónapja
- Ősztől kkv-knak szóló munkavédelmi pályázat indul – 20 millió forint is elnyerhető 11 hónapja
- Matrac nélküli ágyak, zsúfolt vécé, pihenőnap nincs - perlik a BYD-t 12 hónapja
- A kékgallérosok hálásabbak a javuló munkakörülményekért 1 éve
- Adómentes fizetés, ingyen szállás, exkluzív kedvezmények - munkatársakat keres az Emirates 1 éve
- Az Emirates légiutas-kísérőket toboroz Budapesten 1 éve
- Segítséget kér a Mentődolgozók Szövetsége: két szendvicset kapnak a mentősök a 16 órás szolgálathoz 1 éve
- Itt egy álommunka annak, aki a felhők közé vágyik 1 éve
- Így biztosítana minőségi munkahelyeket a román uniós biztosjelölt 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?