Az atipikus formák csökkentik a feketefoglalkoztatást
A magyar munkaerőpiac előtt álló kihívás, hogy növelje a foglalkoztatottságot, és ehhez az atipikus formákat jobban igénybe kellene venni - hangsúlyozta Baja Sándor, a Randstad Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Ben Noteboom, a Randstad Holding elnök-vezérigazgatója rámutatott arra, hogy Európában az egyik legnagyobb probléma az öregedő társadalom, és ezen a flexibilis megoldások, az atipikus foglalkoztatási formák nagyobb arányú alkalmazása segíthet.
Ben Noteboom kifejtette: a rugalmas foglalkoztatási formák többlet munkaerőt jelentenek, a cégek igényeihez jobban illeszkedő megoldást nyújtanak. Példaként említette, hogy a kereskedelemben szombat reggelenként megnövekvő vásárlói igény kiszolgálására jó megoldást jelentene a részmunkaidősök behívása, a napi 8 órás foglalkoztatás helyett.
Baja Sándor kitért arra, hogy Magyarországon kevés a részmunkaidős foglalkoztatás, például az alkalmazásban álló nők mindössze 7 százaléka van jelen ilyen formában a munkaerőpiacon, míg Hollandiában ugyanez az arány 76 százalékos. Az ügyvezető igazgató elmondta: a felmérésük szerint a magyar diákok kevéssé vannak jelen a munkaerőpiacon. A fiatalok foglalkoztatása Magyarországon különösen alacsony, holott a részmunkaidő, illetve a munkaerő-kölcsönzés lehetőséget teremtene arra, hogy tanulmányaik mellett a diákok munkát vállaljanak.
Az idősek bevonása a munka világába szintén fontos kérdés - jelentette ki az ügyvezető igazgató -, bár ezen a területen az elmúlt időben sikerült Magyarországon növelni a foglalkoztatottságot, de még így is az utolsók között van Európában az 55-64 éves korosztály foglalkoztatottsága tekintetében.
Baja Sándor szólt arról, hogy a határozott idejű szerződések, a munkaerő-kölcsönzés, a személyzeti tanácsadók szerepének növelése hozzájárul a feketefoglalkoztatás csökkentéséhez. Példaként említette, hogy Olaszországban a rugalmas szabályozással, a kölcsönzött munkaerő növelésével párhuzamosan csökkent az illegálisan foglalkoztatottak aránya. Az MTI kérdésére válaszolva Baja Sándor elmondta: a magyar kormány jó irányú lépéseket tesz a feketefoglalkoztatás csökkentésére, az államnak nem szabad tolerálnia az illegális munkavégzést.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Radikális lépésre készül Ausztrália egyik legnagyobb állama: Victoria törvényben rögzítené a munkavállalók jogát a heti két nap otthoni... Teljes cikk
Ahogy a hagyományosan irodapárti felsővezetők nyugdíjba vonulnak, és helyüket fiatalabb CEO-k veszik át, ismét erősödhet a home office és a hibrid... Teljes cikk
Egy amerikai börtönprogram új megközelítésből kapcsolja össze a munkát, a rehabilitációt és a jóvátételt: Maine államban elítéltek dolgoznak... Teljes cikk
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 4 hete
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Miért számít a munkaruha a munkaerő megtartásában? – amit a HR gyakran alulértékel 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 2 hónapja
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 2 hónapja
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 2 hónapja
- 300 ezer új munkahely, adómentes bérek – mutatjuk, milyen munkavállalói ígéretek hangoztak el hétvégén 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?