Az eljegyzési gyűrű története röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz ember alapvetően szereti a biztonságot, a nyugalmat és azt, ha olyan emberek veszik körül, akiket szeret. Éppen ezért is van, hogy ha úgy érezzük, hogy megtaláltuk az igazit, akkor azzal össze akarjuk kötni az életünket.
A lánykérés
Maga a lánykérés hagyománya egészen régre vezethető vissza. Érdekes módon hazánkban csak a 19. századtól adnak a férfiak a lányoknak eljegyzési gyűrűt, mivel előtte a jegykendő volt a megszokott. De maga az eljegyzés ígérete már a középkorban is elterjedt volt, így az nem új keletű.
Hazánkban a gyűrűk gyártása is megindult az eljegyzési gyűrűk térhódításával, így ez egy izgalmas időszakot indított el. Bár ebben az időbeni még a gyűrű ajándékozása nem jelentett biztos szándékot, de könnyen azzá válhatott. Mivel nem volt ritka, hogy egy lány több eljegyzési gyűrűt is kapott, így a vőlegényt csak akkor választotta ki, ha teljesen biztos lett a döntésében.
A 19. századi eljegyzési gyűrű többnyire ezüstből készült, amit egy szív alakú vagy 3 nagyobb kő díszített. Az ezüst nagy hátránya, hogy könnyen deformálódik, így manapság már csak nagyon ritka esetekben használják. Míg korábban a már említett jegykendő volt a divat, amit a férfi kapott az eljegyzés során. A legtöbb esetben a végleges eljegyzés megtörténtekor került sor a jegygyűrű átadására is. Ilyenkor a férfiak nem viseltek gyűrűt, csak az esküvői szertartás során került az ujjukra a karikagyűrű.
Az eljegyzési gyűrű viselésének a hagyománya egészen az ókorig vezethető vissza. Mivel akkor úgy tartották, hogy a bal kéz gyűrűsujjából egy közvetlen ér vezet a szívbe, így értelemszerűen ezen az ujjon kell, hogy helyet kapjon a szerelem záloga. A középső ujjon tisztességes nő nem viselt gyűrűt, mert az a kurtizánok privilégiuma volt.
Az eljegyzési gyűrű viselésének a hagyománya a mai napig tartja magát, így a lánykéréskor a bal kéz gyűrűsujjára kerül a díszes és csillogó ékszer.
A karikagyűrű kérdésében is megoszlanak a szokások, amik országonként eltérőek lehetnek. Hazánkban az esküvői szertartás során a jobb kéz gyűrűsujjára kerül a karikagyűrű, vagy ha azzal történt a lánykérés, akkor átkerül a balról a jobbra. Ha hagyományos eljegyzési gyűrűvel történik a lánykérés, akkor azt a vőlegény nem hord, de ha mindez jegygyűrűvel lett megoldva, akkor mindkét fél viseli az ékszert.
Te is eljegyzésen gondolkodsz? Akkor itt az ideje, hogy kiválaszd az ideális eljegyzési gyűrűt most, hogy már az összes fontos tényezőt tudod. Manapság a leggyakoribb anyag a gyűrűk terén az arany, azon belül is a fehéraranyat szeretik a legjobb. Nézz körül az eljegyzesigyuru.hu oldalán, és mérd fel, hogy milyen lenne a kedvesednek leginkább tetsző darab!

Melyik ujjon viselik a különböző gyűrűket?

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?