Az étkezési utalvány népszerűbb, mint valaha
A lassan húszéves étkezési csekk népszerűsége töretlen, mivel manapság a hazai vállalatok fele kínál valamilyen választható béren kívüli juttatást a dolgozói számára - írja a Világgazdaság.
Jövőre immár huszadik évébe lép az étkezési utalványok magyarországi története. Nálunk 1989-ben jelentek meg, amikor fejenként havi 500 forintot vihettek haza a dolgozók. A készétel vásárlására jogosító utalványok csak 1995-ben különültek el a természetben biztosított, étkezéshez kapcsolódó hozzájárulástól, és ekkor vált általánossá, hogy az előbbit hidegétel-, az utóbbit pedig melegétel-utalvány névvel illessük. 1995-ben még csak 400 forint volt az eltérés a két típus értéke között, 2005 óta a melegételcsekkek adómentes határa mindig kétszerese a hidegétel-utalványokénak - áll a Világgazdaságban.
Az adómentes határ 1995 és 1997, valamint 1998 és 2002 között nem változott, utána viszont minden évben növekedett, és mind a hideg-, mind a melegétel-utalványok esetében a 2003-as mértékhez képest az idén immár háromszorosára emelkedett. Nem véletlen tehát, hogy az utóbbi években meredeken nő a csekkek népszerűsége. Sok cég garantált juttatásként biztosítja a dolgozóinak, mások a választható béren kívüli adhatók között kínálják. A Mercer Magyarország elemzése szerint az étkezési jegyek rugalmas rendszerbe illesztésének az az előnye, hogy a dolgozó eldöntheti milyen típusú utalványt kér, mivel egyszerre csak az egyik adható adómentesen a meghatározott limitig.
A hazai vállalatok fele kínál valamilyen választható béren kívüli juttatást a dolgozói számára.
A Szonda Ipsos és a GKI korábbi felmérése alapján a több mint öt főt foglalkoztató cégek 27 százaléka egy-kétféle, 29 százalékuk pedig három-négyféle juttatásban részesíti az alkalmazottait. Közel 20 százalékuknál öt-hat béren kívüli juttatási lehetőségre számíthat a dolgozó. Elemzésük szerint is a legelterjedtebb a hidegétel- és a melegétel-utalvány, amelyek 75 százalékban béren kívüli juttatásnak tekinthetők, és 25 százalékban a fizetésemelést helyettesítik.
Az Étkezési Utalvány Forgalmazására Szakosodott Vállalatok Magyarországi Egyesülése által készített korábbi kutatás szerint a juttatás nem csak a munkavállalók körében népszerű, a vendéglátóegységek forgalmát is jótékonyan befolyásolja.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?