kapubanner for mobile

Az idei tanévtől pályaorientációs vizsgálaton vesznek részt a nyolcadikosok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egy 45 perces teszt alapján határozzák meg, melyik diáknak milyen pályát érdemes választania.

Az idei tanévtől pályaorientációs vizsgálaton vesznek részt a nyolcadik évfolyamosok - közölte az Oktatási Hivatal (OH) köznevelési elnökhelyettese kedden az M1 aktuális csatornán. Brassói Sándor ismertette, hogy a diákoknak egy 45 perces tesztet kell kitölteniük online szeptember 21. és október 12. között.

A pályaválasztással foglalkozó pszichológusok által összeállított teszt segítségével a tanulók készségei alapján határozzák meg, hogy milyen pályát érdemes választaniuk - tette hozzá. Beszélt arról is, hogy idéntől a tankönyvek a Nemzeti Köznevelési Portálon évfolyamokra bontva elektronikus formában is elérhetők. Ez segíti majd az oktatást, ha a koronavírus-járvány miatt ismét tantermen kívüli, digitális oktatás lesz - hangsúlyozta. Elmondta: a 2020/21-es tanévben három szünet és két érettségi időszak lesz, a tanítás június 15-én ér véget.

MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek