kapubanner for mobile

Az egészségünknek is coachra van szüksége? - avagy mit jelent a health coaching

A Health Coaching az egészségre fókuszáló támogató folyamat. Márpedig az egészség a jelen helyzetben minden korábbinál inkább fókuszba került, a járványon túl a megnövekedett munkaterhek miatt is. Az USA-ban a területre komoly iparág épült, amiben már több mint 120 ezren dolgoznak.

egyensúly, wellbeing-

A Health Coaching Magyarországon új, viszont a világban már évek óta elterjedt szolgáltatás. Az Egyesült Államokban mintegy 7 milliárd dollárt költenek el évente ezekre a szolgáltatásokra és több mint 120 ezer Health Coach dolgozik jelenleg az országban, akiknek professzionális minősítő, oktató szervezetek, egyetemek segítik a munkájukat. Nemcsak a tengeren túl, Nyugat Európában is hódít ez az egészségre fókuszáló folyamat és komoly kereslet van az ezt segítő coachok munkájára.

Napjainkban hazánkban is egyre nagyobb igény van arra, hogy tudatosabban és az összefüggéseket jobban megértve foglalkozzunk az egészségünkkel. Folyamatosan nő azoknak a száma, akik új, határozott igényeket, előremutató elvárásokat fogalmaznak meg saját életükkel, egészségükkel kapcsolatban.

"Szeretnék rendszeresen idő szakítani magamra, feltöltődési módot, mozgást, minőségi pihenést beleszervezni az életembe, de nem tudom hogyan fogjak bele." Éva, HR igazgató, 44 éves

„Nem akarok úgy járni, mint a szüleim, akik 60-70 éves korukban már annyi problémával küszködnek és marékszámra szedik a gyógyszereket” Katalin, 45 éves, ügyvezető igazgató

“Az egészségem kb. 4 éve már felmutatott egy erős STOP táblát, de nem álltam meg. Eljött az idő. Le kell adnom azt a felesleges 15 kilót!” Péter, műszaki igazgató, 51 éves

“Többet szeretnék élni…jó lenne váltani az ‘Azért élek, hogy dolgozzak…’ szemléletről az ‘Azért dolgozom, hogy éljek…’’ szemléletre.” Bea, 46 éves, operációs vezető

Mi is az a Health Coaching?

A Health Coaching egy olyan támogató folyamat, amelynek célja az ügyfelek szellemi, testi, és lelki egészségének megteremtése, megőrzése és megelőző jellegű védelme. 

A Health Coach pedig egy olyan szakember, aki személyre szabott ösztönzéssel segít ügyfeleinek a lehető legjobb életminőség elérésében. Noha az aktuális témák nagymértékben változhatnak, a foglalkozások egy dolog körül forognak: segítenek a folyamatban résztvevőnek megvalósítani saját egészségügyi céljait. Ez a testmozgás és a fizikai aktivitás mellett jelentheti a fogyást, a tudatosabb táplálkozást, az immunrendszer megfelelő támogatását vagy akár a jobb stresszkezelést. Mindezek mellett a folyamatban résztvevők elsajátítják azokat a készségeket, módszereket, amelyekkel később, támogatás nélkül is fenn tudják tartani a kívánt egészségszintet.

Egyre aggasztóbb az egészségügy helyzete

Ennek a szemléletmódnak itthon azért is helye lehet, mert sajnos Magyarországon az Európai Unió viszonylatában is rendkívül rosszak az egészségügyi mutatók. Az elhízottak aránya Európában, a felnőtt lakosság körében Magyarországon a legmagasabb, világviszonylatban pedig az USA, Mexikó és Új-Zéland után a negyedik helyen állunk. A magyarok átlagéletkora is elmarad az európai uniós átlagtól. Mint ismeretes, minden második ember szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedésben hal meg. Legalább hárommillió embernek magas a vérnyomása, egymillióan cukorbetegek, emellett a lakosság 40 százaléka túlsúlyos. Az uniós átlaghoz képest az emberek jóval többet dohányoznak és több alkoholt, viszont sokkal kevesebb zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, ugyanakkor a legtöbben mozgásszegény életmódot folytatnak. 

Ezek a szomorú tények is arra figyelmeztetnek, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a betegségek megelőzésére, amire jelenlegi egészségügyi ellátó rendszereink többsége sajnos nem képes. A COVID-19 pandémia alatt ez a helyzet tovább romolhat, így különösen fontos, hogy tudatosabban odafigyeljünk immunrendszerünk, mentális egészségünk erősítésére és a helyes táplálkozásra.

Új igények, új koncepció

A Health Coaching folyamat során, holisztikus megközelítésben az egészség négy legfontosabb pillérével egyaránt foglalkoznak: táplálkozás, testmozgás, életvitel és mentalitás. Ennek a négy pillérnek egymásra hatása és egyensúlya szükséges az egészséges anyagcsere és immunrendszer eléréséhez. A komplex folyamathoz orvosi, sportorvosi, pszichológusi, edzői, mindfulness és speciális Health Coach szakértelemre van szükség.

Az egészségi állapot felmérésében biometriai adatokat, laboratóriumi vizsgálatokat és komplex kérdőíveket egyaránt használnak, melyek eredményét több szakember bevonásával konzílium során értékelik ki. Ennek ismeretében az ügyféllel közösen történik az esetleges problémák, fontos célok, lehetséges beavatkozási és változási pontok meghatározása. Ezek megvalósításában a coach megfelelő edukációval, eszközökkel és megoldásokkal támogatja ügyfeleit. A Health Coaching a modern medicina, edukáció és a coaching módszertan elemeit ötvözi és segít abban, hogy a folyamat végén az ügyfél elérje a kezdetben kitűzött célokat és valóban egészségesebb életet élhessen.

Bruckner György

Freestyle Consulting alapító tanácsadó, Health Coach Központ vezető

Nyitókép: Pixabay

 
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mindig az utolsó pillanatra hagysz mindent? A tudomány szerint ez önvédelem

A halogatást sokan lustaságnak vagy rossz időmenedzsmentnek tartják, a kutatások szerint azonban egészen más áll a háttérben. Amikor egy határidő... Teljes cikk

Mit tanuljon ma a gyerekem, ha az AI mindent felforgat? - íme két szakember válasza

Az AI nemcsak állásokat, hanem teljes karrierutakat ír át. Craig Mundie, a Microsoft volt stratégiai vezetője szerint a jövő oktatásának a... Teljes cikk

Már január második péntekén feladjuk? Így maradj motivált!

Már feladtad az év eleji fogadalmakat? Nem vagy vele egyedül. Felmérések szerint az emberek 80%-a már az év első két hetében, és általában az... Teljes cikk