Bátrabban alkalmazhatnánk a távmunkát
A távmunkáról nemrég készült fehér könyv alapján a munkáltatók érdeklődését kellene növelni, hogy jobban elterjedjen ez a foglalkoztatási forma, de a munkavállalókra is ráférne a jobb tájékoztatás. Míg az USA-ban 30, Hollandiában 21, az EU-ban 13, Magyarországon csak 2 százalék a távmunkások aránya.
A távmunka segítségével a cégek lefaraghatják a költségeiket például azzal, hogy kisebb irodaházat kell fenntartaniuk, ráadásul dolgozóik teljesítményének növekedéséből is profitálhatnak. A munkavállalókat pedig dinamizálhatja, ha szabadon osztják be idejüket, ez a foglalkoztatási forma még a karrier és a család közötti ellentétet is oldhatja.
A munkavállalók részéről a távmunkával kapcsolatos tévhit egyrészt az, hogy a távmunka csak otthonról végezhető, másrészt, hogy csak alacsony képzettséget igénylő munkakörökben lehet alkalmazni ezt a foglalkoztatási formát.
A munkaadók 67 százaléka gondolkodott már el ezen a lehetőségen és elsősorban a munkaszervezéssel és az adatbiztonsággal kapcsolatos problémák tartják vissza a cégeket. A motiváció csökkenése, a felügyelet hiánya, a szabályozási nehézségek, valamint a munkahely kialakításának és fenntartásának költségei is nyugtalanítják a döntéshozókat - számol be a Napi Gazdaság.
Kapcsolódó anyagok:
Érdekeltek a munkaadók a távmunkában
A jókedvű

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?