kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Beleüljünk-e a főnökünk ölébe? 10 viselkedési jó tanács a céges karácsonyi partikhoz

Mindannyian hallottunk már horror történeteket egy-egy céges karácsonyi parti után. Olyan is előfordult, hogy valakit januárban a karácsonyi buli miatt rúgtak ki a cégtől, vagy jó időre elbúcsúzhatott az előrelépéstől. Ez ösztökélt arra -részben megismételve a tavalyi tanácsokat-, hogy ismét fogódzkodót nyújtsak azoknak, akik szeretnék kihasználni a karácsonyi parti nyújtotta egyedülálló ismerkedési-kapcsolatépítési lehetőségeket, vagy egyszerűen csak jól akarják érezni magukat - írja Csuport László, stresszkezelési facilitátor, coach a HR Blogon.

Mit tegyünk tehát, ha elkövetkezik a nagy nap és munkatársainkkal végre kötetlen formában ünnepelhetjük a karácsonyt és búcsúztathatjuk az óévet?

1. Készülj fel pszichikailag és külső megjelenés szempontjából is a partira



Egy-egy cég életében egy ilyen rendezvény jelentős eseménynek számít, különösen magas dinamikai szinttel rendelkezik, aminek előkészítése pénzt és energiát igényel. Tiszteld meg azzal, hogy végiggondolod, hogyan javíthatsz külsődön a parti időpontjáig, mit szeretnél csinálni, kikkel szeretnél beszélgetni a rendezvényen és miért válik ez az egész a hasznodra.

2. Ne hagyd ki, a karácsony partit



Sokan hezitálnak elmenjenek-e ezekre az összejövetelekre. Különösen azok, akik nem érzik jól magukat az adott cégnél, vagy/és inkább introvertáltak, akiket zavar a zajos tömeg, stb. „Minek nézzem még ilyenkor is a pofájukat?”, vagy „Mi értelme van ezeknek a kényszeredett beszélgetéseknek?” „Zavar ez a fékevesztett, zajos jókedv.” Ha nem akarunk feltűnően kilógni sorból, akkor legalább egy időre mutassuk meg magunkat. Aztán persze szép csendben leléphetünk.

Ha a partin elsősorban a tudatos kapcsolatépítés a szándékod, akkor érkezz korán, hogy elfoglald a megfelelő pozíciókat. (Ne feledd Woody Allen szavait: „A siker 80%-a, hogy jelen légy.”)

3. Ne együnk-igyunk túl sokat


Ez az összejövetel nem a jóllakásról szól. Eléggé visszatetsző, ha valakit egyfolytában enni látunk… Ennél csak egy rosszabb van: ha valaki folyamatosan vedel. Az este alakulása szempontjából az alkohol a legveszélyesebb tényező… Ha nem ismerünk mértéket és például vad duhajkodásba kezdünk, ez lerombolhatja a céges megítélésünket és ezen elúszhat a szépen megtervezett karrierünk. Sőt, lehet, hogy januárban szedhetjük a sátorfánkat… (Nagyon sok zaftos céges legendát hallottam, amelyiknek gyökere egy-egy buliig nyúlt vissza és kerékbetört biztatóan induló karriereket.)

Tudatos karrierépítőknek: jó, ha egy pohár van a kezedben, de csak alkoholmentes ital legyen benne.

4. Tarts távolságot



Bár ezeken a rendezvényeken általában lecsökken az emberek közötti fizikai távolság, (különösen tánc közben) célszerű kerülni a túl bizalmaskodó, félreérthető helyzeteket. (Különösen erős hangsúlyt kap ez a tanács, a 2017-ben kiderült szexuális zaklatási ügyek után…) Sokéves, nehéz munkával kialakított személyes márka omolhat össze néhány perc alatt. Ne feledjük: nem a barátainkkal, párunkkal mulatozunk valahol a tengerparton… (Folytatás -ha van- a 8. pontnál.)

5. Élj a kitűnő kapcsolatépítési lehetőséggel



Egy-egy karácsonyi partin sok olyan emberrel beszélgethetünk, alakíthatunk ki személyes - akár baráti - kapcsolatokat, akikkel egyébként ritkán találkozunk, vagy ismerhetjük meg jobban közvetlen kollégáinkat. Tehát, ne legyél szégyenlős, bátran kezdeményezz. Sokan hálásak lesznek, hogy valaki odamegy hozzájuk.

Speciális helyzet, ha karrierépítés miatt szeretnénk a „fontos emberek”-et becserkészni, beszélgetésbe elegyedni velük. Egy karácsonyi parti erre kitűnő alkalmat kínál, hiszen olyan emberek közelébe kerülhetünk, akik a hétköznapokon szinte elérhetetlen távolságban vannak. Ebben az esetben jó, ha előre végiggondolod, kik lehetnek a kiszemelt személyek, és tudj meg minél többet róluk. A célul előre kiválasztott személyek száma szoros kapcsolatban van személyiségünkkel: az extrovertáltaknál, akár 10-20 is lehet ez szám, míg az introvertáltak megelégedhetnek 5 fővel is. (De azért ne feledd, nem csak a szám, hanem a kapcsolat minőségei számít!)

6. Légy körültekintő a beszélgetési témák kiválasztásánál



Ha lehet, maradj a semleges területeknél. Idetartozik például a család, hobbi, főzés (pl. karácsonyi menü), utazás, színház, celebek. A munkahelyi problémák (pl. szervezetlenség, kollégák felkészületlensége) részletes megvitatása nem ajánlott. Az oldott légkörben könnyen tehetünk felelőtlen megjegyzést, amelyik aztán általunk már nem kontrollálható módon, szépen bekerül a céges informális rendszerbe - természetesen úgy, hogy ezt X-től hallottam. Legyünk diszkrétek. Ne meséljünk vicceket. Leegyszerűsítve: lehetőleg maradjunk tehát a halászlé, vagy a bejgli főzésének-sütésének rejtelmeinél.

Jó tanács a tudatos karrierépítőknek: véletlenül se kezdjünk a karácsonyi parti kellős közepén a vezetőkkel, mély szakmai beszélgetésekbe bonyolódni. Viszont varázsereje lehet, ha eltaláljuk beszélgetőpartnerünk kedvenc hobbiját, ismerjük érdeklődési körét. Egy-egy jól irányzott megjegyzés a Barcelona legutóbbi meccséről, egy kiállításról, kutyákról, egy nemrég olvasott könyvről, csodákra képes. Egy-egy hasonló érdeklődési terület biztató kezdete lehet, egy épülő szorosabb kapcsolatnak és elősegítheti, hogy emlékezzenek ránk.

7. Öltözzünk az alkalomhoz illően



Tartsunk mértéket: egy-egy céges karácsonyi rendezvény nem az Opera-bál, viszont nem is egy hétvégi farmeres laza buli. Egy túl mélyen kivágott csili-vili ruhával, feltehetőleg magunk felé fordítjuk a férfikollégák érdeklődését (és esetleg kivívjuk a hölgykollégák gúnyos megjegyzéseit), de talán mégse ezzel tegyük emlékezetessé a partit. A legjobb, ha megpróbáljuk belőni az átlagot. Ha újak vagyunk a cégnél, kérjük ki egy tapasztal kolléga tanácsát.

8. Gondold alaposan végig, milyen románcba bonyolódsz a partin



A partit csak tudatos karrierépítésre használók ezt a pontot nyugodtan átugorhatják…

Egy alkohollal locsolgatott, tánccal dúsított, oldott légkörű céges bulin nagyon könnyen omlanak le a gátak, gátlások, kerülnek közel a kollégák egymáshoz és erősen megnőhet az érdeklődés a másik nem iránt… Gondolom, sokan tudjuk, hogy milyen nehéz az ilyen kísértésnek ellenállni. Ha lehet… De, ha nem vakít el teljesen a gyors hódítás ígérete, akkor a következő lépés előtt, számolj el legalább 50-ig. Na, jó, legalább 10-ig… Mert lesz 2018 is, és a néhány órás románc következményei nem tűnnek el 2017-tel együtt… És itt ismét utalnék a 2017-es év eseményeire… Jelentkezzen az, akinek hiányzik egy később kiderülő -utólag már nehezen tisztázható- szexuális zaklatási ügy!

9. És mikor menjünk el a partiról?


Ha már erősen fogyatkoznak a vendégek, akkor nekünk sem kell feltétlenül tovább maradni. És nem is kell mindenkitől látványosan búcsút venni. Ez a két tanács elsősorban a tudatos - „haszonelvű” résztvevőknek szólt. Azok számára, akik „csak” szórakozni szeretnének, és jól érzik magukat, nincs időkorlát - akármeddig maradhatnak. De azért ne feledkezzünk el a korábbi pontokról…

10. „Utókövetés”


Kedves figyelmesség lehet egy-egy elismerő Email a partit szervezőknek és azoknak, akikkel igazán jól éreztük magunkat. Karrierépítés szempontjából jót tehet egy-egy Email azoknak a menedzsereknek is, akikkel élvezetes beszélgetéseket folytattunk. Tanúsítsunk azonban önmérsékletet: ódzkodjunk például a vezérigazgatónak írt bizalmaskodó hangvételű levelektől.

Tehát, a céges karácsony nem az a hely, ahol nyugodtan lazíthatsz és bátran áthághatod a korlátokat, de ennek ellenére számtalan lehetőséget kínál a kellemes körülmények között történő kapcsolatépítésre, a személyes márkánk formálására, erősítésére és a szórakozásra.

Kívánom, hogy így az év végén -a céges bulin kívül- találj más alkalmat az éves stressz feloldására, a gőz kiengedésére, az önfeledt szórakozásra! Remélem lesz kedved és alkalom, ahol ezt megteheted!

Csuport László, stresszkezelési facilitátor, coach
[email protected]
HRBlog
  • 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért fullad kudarcba a legtöbb vállalati nyelvoktatás? Ès mit tehetsz ellene?

A vállalati nyelvoktatás ma már alapvető eszköze a cégek fejlődésének, hiszen az angol vagy német nyelvtudás nélkülözhetetlen a nemzetközi... Teljes cikk

Béralku: így harcoljunk ki fizetésemelést

Egyre-másra jelentik be a cégek az idei béremelési megállapodásaikat, de mi van azokon a helyeken, ahol nincs automatikus emelés, vagy szakszervezet,... Teljes cikk

20 munkanap bárhonnan Európából: ez a workation a Deutsche Telekom magyar leányvállalatánál

Heti négy munkanap otthonról. Évi 20 nap a munka és a nyaralás kombinációjával (workation) bárhonnan Európából nem a szabadság terhére. Íme két... Teljes cikk